Új iskolabusz Födémesen

Nagyfödémes. Vadonatúj iskolabuszt kapott a nagyfödémesi Borsos Mihály Alap-iskola. Gőgh Ferenc polgármester Pék Lászlótól, az SzMPSz elnökétől vehette át a busz kulcsait, amelyet a helyi önkormányzat vásárolt a pályázaton nyert támogatásból.

A busz arra fog szolgálni, hogy a községhez tartozó három településrészről (Lencsehátról, Szőgyénről, Hajmásról) szállítsa a gyerekeket a nagyfödémesi alapiskolábaSzőcs Hajnalka felvételeA Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége által közösen kiírt pályázaton – amelynek anyagi fedezetét a Pázmány Péter Alapítvány az egyéb bevételeiből állta – négy település, Vaján, Jányok, Szalka és Nagyfödémes kapott támogatást a rendelkezésre álló 1,2 millió koronás összegből. Ebből a legtöbbet, 460 ezer koronát a nagyfödémesi Borsos Mihály Alapiskola, illetve az iskola fenntartójaként pályázó nagyfödémesi önkormányzat kapta. A pályázat szabályai szerint a támogatás összege a vételár 40 százalékát teheti ki, és Nagyfödémesen a helyi önkormányzat még közel kétmillió koronát tett hozzá a vadonatúj, 20 személyes IVECO típusú busz megvásárlásához. A busz elsősorban arra fog szolgálni, hogy a községhez tartozó három településrészről (Lencsehátról, Szőgyénről, Hajmásról) szállítsa a gyerekeket a nagyfödémesi alapiskolába. Gőgh Frenc polgármester elmondta, azért is volt problémás ezeknek a gyerekeknek az utaztatása, mert a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat (SAD) nem szívesen járult hozzá ahhoz, hogy a menetrendszerű járatai ezekre a félreeső településekre is betérjenek. Vajda Gabriella igazgatónőtől megtudtuk, idén 12 gyerek jár be ezekről a településekről, de az iskolabuszt nem csak az ő napi szállításukra használják ki, hanem osztálykirándulásokra, színházlátogatásra, úszótanfolyamra, tanulmányi versenyekre is ezzel szállítják majd a gyerekeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?