Új helyre költözik a Csemadok

Ógyalla |

<p>Közösen veszi bérbe a könyvtár volt épületét három társadalmi szervezet: a Csemadok helyi alapszervezete, az Aranyszarvas Íjászegyesület és a nőszövetség bagotai szervezete; a határozatot egyhangúlag hagyta jóvá a városi önkormányzat.&nbsp;</p>

A képviselők megszavazták azt is, hogy a Csemadok eddigi irodáját a helyi méhészszövetség vegye bérbe, amelynek nem volt saját irodája. A könyvtárat nyáron a kultúrházba költöztették, így szabadult fel a Vasút utcai épület. „Nagyon örülünk a döntésnek, az új székház lendületet adhat a Csemadok munkájának, tovább erősítheti a társadalmi szervezetek együttműködését – mondta Radosicky Györgyi, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke. – Már a legutóbbi, nyugdíjasnapi ünnepséget is közösen szerveztük, és nagyon jó volt a visszhangja. Szeretnénk, ha a november 22-re tervezett kézimunka-kiállításunkat már az új helyen nyithatnánk meg, az eseményt paraszti ételek kóstolójával kötjük össze.” A szervezetek egy euróért vehetik bérbe a várostól az épületet, a rezsiköltségek megosztásáról később döntenek. Basternák Ildikó (MKP) polgármester javaslatára a képviselők jóváhagyták a Feszty Árpád utca és a Kis utca kereszteződésében levő, mintegy 10 áras telek megvásárlását. „A belvároshoz közel eső, ám rendkívül elhanyagolt parcelláról van szó egy romos épülettel a közepén. Az utóbbi években elszaporodtak ott a rágcsálók, az épület balesetveszélyessé vált és csúfította az utcaképet” – magyarázta az okokat a polgármester. Az ingatlannak közel két tucat tulajdonosa van, őket a napokban szólítják meg a vásárlási szándékkal. „Ha a városé lesz a terület, először is eltüntetjük ezt a szégyenfoltot a belváros közeléből. További kihasználásával kapcsolatban több lehetőség szóba jöhet, épülhet rajta akár családi ház, akár valamilyen szolgáltatóközpont” – tette hozzá Basternák Ildikó. A Magyarország–Szlovákiai Határon Átnyúló Együttműködési Programnak köszönhetően nemrég 8 hektárral bővült Ógyalla 15 hektáros ipari parkja. Az 567 ezer euró beruházásnak köszönhetően három, különálló közművesített parcellát tud a város felajánlani a potenciális befektetőknek. A képviselők a legutóbbi ülésükön jóváhagyták a telkek eladására vonatkozó versenytárgyalás feltételeit; a minimális árat négyzetméterenként 7 euróban határozták meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?