Új gyár épül Kelet-Szlovákiában, 750 munkahely létesül

gyar munkahely

A tervek szerint 2024 végén indul a termelés.

A BDR Thermea hőszivattyúk gyártására szolgáló üzemet létesít Varannóban. A gyártás előreláthatólag 2024 végén indul, a beruházó mintegy 750 új munkahelyet tervez létrehozni – közölte a Szlovák Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (SARIO).

A projekt Szlovákiát a modern és fenntartható fűtéstechnológiát, hőszivattyúkat és más hasonló alkatrészeket gyártó vállalatok számára is rendkívül vonzó célponttá teszi. Még 2022 decemberében Szlovákia lett a befektető első számú választása, az ország négy régióját vették számításba.

A SARIO szerint a végső döntéshez hozzájárultak az ISA Befektetésfejlesztési Egyesület több tagjával folytatott megbeszélések, két referenciamegbeszélés a kelet-szlovákiai régióban már működő vállalatokkal, valamint a roma közösségekért felelős kormánybiztos hivatalának képviselőivel folytatott tárgyalások is.

A SARIO segítséget és információt nyújtott a befektetőnek a logisztikai kapcsolatokkal, a gyártáshoz szükséges különböző alapanyagok megfelelő helyi beszállítóinak azonosításával és a regionális beruházási támogatási rendszerrel kapcsolatos ismételt konzultációkkal kapcsolatban is

– tették hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?