Új épületrészt kapott Medve szociális intézete

A beruházás  670 ezer euróból valósult meg (fotó: Szociális szolgáltatások otthona képarchívum)
Medve |

A Nagyszombat megyéhez tartozó medvei szociális intézet új épületét tavaly, 2021 októberében kezdték építeni és most szeptemberre be is fejezték. A határ menti településen lévő intézetnek összesen 46 lakója és 39 alkalmazottja van.

A 670 ezer euróból megvalósuló beruházásból kialakítottak egy tágas közösségi teret, ahol rendezvényeket tarthatnak, valamint az intézmény irodái is kikerültek a főépületből.

„Egy régi tervünk valósult meg ezzel a új épületrésszel, még az előző igazgatóság alatt fogalmazódott meg az igény rá. Szerettünk volna megfelelő környezetet teremteni az alkalmazottak számára is”

– mondja Vladislav Kmeť, a medvei Szociális szolgáltatások otthonának elnöke.

„Az új közösségi tér egy klubhelyiség lesz számítógépekkel és internetkapcsolattal, hogy a lakók beszélhessenek, levelezhessenek a hozzátartozókkal. Itt tartják majd a közös foglalkozásokat, kézimunkáznak, tévéznek, olvasnak”

– tette hozzá.

Egy teljesen új épületrészt kapott az intézet (fotó: Szociális szolgáltatások otthona képarchívum)

Ugyan az épületrész kolaudációjára még néhány hetet várni kell, a belső helyiségek már elkészültek. Amennyiben megkapják a hivatalos dokumentumokat, berendezik és a lakók birtokba is vehetik azokat.

„Ezzel a beruházással nem csak bővült és szépült a medvei szociális intézet, hanem jelentős mértékben hozzájárul ahhoz is, hogy a Csilizköz egyik legnagyobb munkáltatója méltó helyet biztosítson lakóinak és alkalmazottainak”

– írja Berény József, Nagyszombat megye alelnöke sajtóközleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?