Új épületben kezdi az új tanévet a lévai magyar alapiskola

Léva. Megszavazták a városi képviselők azt a nagy vitákat kiváltott koncepciót, mely a járási székhely oktatási hálózatát gondolja újra.

Városi képviselők, szülő, tanítók elemezték az oktatás helyzetétZoller Viktória felvételeJúlius 31-ével megszűnik a Janko Jesenský utca 41. szám alatt található III-as számú alapiskola a hozzá tartozó étteremmel és iskolai klubbal együtt. A Saratovská utca 85. szám alatti iskolai étkezde, a Kapitán Nálepka utcai és a Sokolovská utcai óvoda is bezár a hozzájuk tartozó étkezdével együtt. A koncepció alapján augusztus elsejei hatállyal új épületbe költözik a Juhász Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola iskolai klubja és az étkezde, mégpedig a III-as számú alapiskola helyére. A megszűnt iskola a Vinohrady (Szőlőhegy) lakótelepi alapiskolába tagozódik be, a magyar alapiskola épületeit pedig az intézmény szomszédságában működő Andrej Kmeť Alapiskola használja ezentúl. A Művészeti Alapiskola irodalmi-drámai tagozata is költözik, jobb körülmények közé.

Juraj Lutovský, a városi hivatal oktatási osztályának vezetője hangsúlyozta, a cél az volt, hogy szeptembertől minden iskola megfeleljen az oktatási reformok diktálta új feltételeknek, a gazdaságosabban és hatékonyabban működő nagyobb iskoláké a jövő. A szakemberek szerint egy iskolát mindenképpen meg kell szüntetni, a III-as számú a város legkisebb szlovák tanítási nyelvű oktatási intézménye. A Szőlőhegy lakótelepi iskola az egyik legjobban felszerelt tanintézmény a városban, de a gyerekek száma alig haladja meg a 350-et, tehát minden szempontból hasznos lenne, ha gyarapodna a létszám. A III-as számú alapiskola alsó tagozatos diákjai a jelenlegi helyükön maradnak. Az Andrej Kmeť Alapiskolának a következő három évben legalább hat új tanteremre lesz szüksége. Andruska Csilla, a magyar alapiskola igazgatója hangsúlyozta, a tanintézmény már kétszer költözött, az utóbbi években több sikeres pályázatnak köszönhetően megszépült a főépület és környezete, éppen ezért nem örültek a javaslatnak, viszont hogy ne akadályozzák a koncepció megvalósítását, elfogadják a döntés. Az pedig pozitívum, hogy az új épületben végre saját tornatermük lesz. Lutovský is kiemelte, egy új tornaterem megépítése 25–30 millió koronába kerülne, tehát ez közvetve megtakarítást jelent. Az iskolának viszont feltételei vannak. A diákok fele bejáró, az ő utaztatásukat meg kell oldania a városnak, hiszen lemorzsolódásuk a magyar iskola végét jelentené. A tervezetet bírálók főként azt kifogásolták, hogy alig egy hónapjuk volt az érintetteknek a koncepció megismerésére, és hogy tulajdonképpen egy iskolára nehezedik a változások egész terhe. Felvetődött az is, hogy néhány éven belül ismét foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, négy-öt év múlva valószínűleg újabb iskolát kell bezárni, tehát logikus lenne egy sokkal átfogóbb, valóban több évre szóló koncepció kidolgozása. (fm)

Sok az iskola, kevés a gyerek

Hat év alatt 910-el csökkent a diákok száma, ez hozzávetőleg 28 millió koronás kiesést jelentett. Ez a tendencia az elkövetkező 4 évben is folytatódni fog, körülbelül 280-al kevesebb tanuló lesz. Már ez év szeptemberétől 130-140-nel kevesebb gyerek kezdi a tanévet, mint tavaly. Idén 38 millióval kellett a városnak hozzájárulnia az iskolák működési költségeihez. Ez az összeg évről-évre emelkedni fog, ha nem tesznek valamit az illetékesek. Nyolc alapiskola ilyen demográfiai mutatók mellett mindenképpen sok egy 37 ezres. A 24 képviselő közül 15 szavazott igennel, három nemmel, hatan tartózkodtak. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?