<p>A múlt héten lezajlott beíratás eredményei alapján az idei tanévhez képest előreláthatólag egyel kevesebb magyar és egyel több szlovák első osztály nyílik 2010 szeptemberében Komáromban.</p>
Ugyanannyi magyar, és több szlovák elsős Komáromban
Ezzel együtt várhatóan kb. ugyanannyi magyar elsős lesz a következő tanévben, mint idén (193), a szlovák elsősök száma viszont 112-ről 135-re emelkedik. A városban összesen 363 gyereket írattak be iskolába, 218-at magyar (közülük várhatóan 25-en kérnek halasztást) és145-öt szlovák (itt a halasztók száma 10) tannyelvű intézménybe. 2009 szeptemberében az elsősök száma 302 volt, ebből 190 kisdiák jár magyar iskolába.
Mindhárom városi fenntartású magyar alapiskolában - csakúgy, mint idén -3-3 első osztály nyílik, az Eötvös utcai alapiskolában pedig ismét lesz nulladik évfolyam, 10-12 gyerekkel. A Jókai és az Eötvös utcai alapiskolában az ideihez hasonló 55-60-as létszámokra számítanak, a Munka utcai alapiskolában a jelenlegi 48 elsőssel szemben a jövő tanévben 60 gyerek kezdi meg a betűvetést (az adatoknál már figyelembe vettük a halasztók számát). Egy első osztály nyílik ősszel a Marianum Egyházi Iskolaközpontban, az idei kettő mindenképpen kivételnek számít, eddig ugyanis valamennyi évfolyamukban csupán egy osztályuk van.
Madarász Róbert igazgató ezért elégedett azzal, hogy a 23 gyereket írattak be az intézménybe. „Az idei tanév rendhagyó abból a szempontból is, hogy van egy kihelyezett első évfolyamunk Gútán - tájékoztatott az igazgató. - Mivel időközben lezajlott a gútai egyházi alapiskola bejegyeztetési folyamata és szeptembertől már ők is indíthatnak osztályt, másodikban már hozzájuk tartozik majd a kihelyezett évfolyamunk.“
A három komáromi szlovák alapiskola közül a Határőr utcai könyvelheti el a legnagyobb növekedést - idén mindössze 7 elsősük van, most 24 gyereket írattak be a szülők. A Rozmaring utcai alapiskolában várhatóan három osztály nyílik 57 diákkal a mostani kettővel szemben, a Komenský utcai alapiskolában pedig ugyancsak három osztállyal, összesen 60 gyerekkel számolnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.