Ugrálójárda készült Dunaszerdahelyen

járda
Dunaszerdahely |

Új attrakció várja a szabadidőparkban a gyerekeket, kedden átadták az ugráló járdát. Győry Attila vállalkozó ötletét a Művészeti Alapiskola tanára, Ferdics Béla és diákjai valósították meg.

Színes vonalak, kockák, állatok, számozott mezők díszítik a szabadidőpark járdáit. Gyereknapon nagy örömmel vették birtokukba a ugráló járdát a gyerkőcök.

Győry Attila vállalkozó több európai városban látott már hasonló kezdeményezést, ezt hozta el Dunaszerdahelyre. „Minimális befektetés mellett nagyszerű játéklehetőséget kínál a gyerekeknek. Különböző motívumok díszítik, amelyek a feladatokat is jelölik a gyerekeknek, de már önálló életre kelt a játék” – közölte Győry Attila utalva arra, hogy a gyerekek saját szabályok szerint játszanak a járdán.


A. Szabó László alpolgármester is támogatta a tervet. Hangsúlyozta, hogy nemcsak az önfeledt szórakozás, hanem a szellemi fejlődés szempontjából is hasznos az új játék. „Pedagógusként is örülök neki, mivel ugyan gyerekjátéknak tűnik, de fejlesztő is, amit már római katonák kiképzésében is alkalmaztak. Fejleszti a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket, a térbeli tájékozódást, vagyis sok-sok olyan dolgot, amire a mindennapok során szükség van, de a memóriát, koncentrációt és kreativitást” – mutatott rá az alpolgármester.


A színes rajzokat a Művészeti Alapiskola csapata álmodta meg, és készítette el. Ferdics Béla, az alapiskola oktatója elmondta, a tervezésnél odafigyeltek arra, hogy ne ismétlődjenek a motívumok. Először az elképzelés alapján készült rajzot festették fel a járdára az alapiskola diákjai, majd kiszínezték az ábrákat. A járdán az itteni életvilág jellegzetes tagjai is megjelennek, nem hiányozhat róla a béka, de gyíkok, szarvasbogár és bodobács is díszíti.


A gyerekek örömmel ismerkedtek meg az új játéklehetőséggel. „Nagyon tetszik, és örülök annak, hogy kint játszhatunk” – mondta egy kislány. Kicsik és nagyok együtt élvezték az elronthatatlan játék örömeit. Családi kikapcsolódásra is alkalmas a járda, Győry Attila rámutatott, hogy a szülők a közeli padokról is szemmel tarthatják a gyerekeket, akik ugrálás közben azt is megtanulhatják, hogy hogyan kell elszámolni 100-ig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?