Tűzálló anyaggal fedik be a krasznahorkai vár tetejét

<p>Krasznahorkaváralja. Speciális tűzvédelmi intézkedéseket javasolnak Krasznahorka várának felújításánál: a tetőt kerámia fedőanyaggal borítják, a padlástereket tűzálló mennyezettel választják el az épületszinttől, valamint egy 140 köbméter vizet tartalmazó tűzoltórendszert is terveznek a várba.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A felújítási munkálatokba a Szlovák Építőmérnöki Kamara (Slovenskej komory stavebných inžinierov) két okleveles mérnöke is bekapcsolódik, a felújítási projekt előkészítése a feladatuk – tájékoztatta a SITA hírügynökséget Viktória Čapíková, a kamara sajtószóvivője. Az építkezés fő tervezője Mikuláš Balogh, a vár statikájáért Igor Zigo mérnök felel. „A felsővárban létrehozunk egy másik bejáratot is, szükség esetén ezen keresztül lehet evakuálni az embereket és kivinni a műtárgyakat” – közölte Mikuláš Balogh. A várba új elektromos tűzjelzőt is beépítenek, amely a riasztás alapján az adott szárnyban azonnal beindítja a tűzoltó-berendezést – áramkimaradáskor generátor működteti. A tűzvédelem céljából a tervezők a látogatói időpontokat is átértékelik, a nagy ágyúteraszba pedig víztárolót építenek. Folyamatban van a vár új tűzoltórendszerének tervezése is, aminek lényege, hogy megfelelő mennyiségű tűzoltó-berendezést helyeznek el a vár különböző részein, a vizet pedig az új víztárolóból szívatják az oltáshoz.

Krasznahorka vára 2012 márciusában égett le, a felújítási munkálatok három fázisban zajlanak. Jelenleg az első fázisnál tartanak, az ideiglenes tetőszerkezetet és az állványozást május 31-ig fejezik be. Folyamatban van a megsérült műtárgyak rekonstrukciója is, valamint az állandó tető építésének előkészületei. A felújítás költségeit egyelőre nem tudják pontosan meghatározni, a nyilvános gyűjtésen eddig 1 191 409,31 euró gyűlt össze. A várat vélhetően 2016-ban nyitják meg. (SITA, za)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?