Turistákat vonzó legenda lehet

A munkálatokat a Szlovák Gázművek „Újítsd fel a házad” pályázatán nyert ötmillió koronából fedezték, de további nagy terveik is vannak, hiszen a kastély és egykori lakóinak története még számos feltáratlan titkot és kiaknázatlan lehetőséget rejt.

„Mindenekelelőtt a Beethoven-ház rekonstrukciójának fogtunk neki, hiszen ez a név vonzza Alsókorompára a legtöbb látogatót – tudjuk meg a kastély gondnokától, Alena Krátkától. – Kicseréltük a padlókat, az ablakokat, most pedig még az emeleti részt szeretnénk rendbehozni, ahol annak idején a zeneszerző hálószobája volt. Azt szeretnénk, ha a látogatók mindent úgy találnának, mintha Ludwig van Beeethoven épp csak most hagyta volna el a házat, hogy sétáljon egyet a kertben valamelyik Brunswick kisasszonnyal. Sajnos, a bútorok már nincsenek meg és nem is tudjuk, milyenek voltak, de a Szlovák Nemzeti Múzeum raktáraiban vannak korabeli berendezési tárgyak, azokból válogatunk.” Az sem kizárt, hogy valahol a levéltárakban megőrződött a ház berendezésének rajza, vagy a kastélylakók leveleikben, naplóikban tettek említést róla, de ezeket a régi iratokat még senki nem tanulmányozta át tüzetesen. „Ha bárhol máshol a világon hetekig vendégeskedett volna Beethoven, sőt még szonátát is írt volna a helyi kisasszonyoknak, már egész iparágat építettek volna a történet köré. Itt a szocializmusnak köszönhetően több évtizedes késésben vagyunk, épp ezért minden látogatót meg kell becsülnünk. Bármikor jön, mi mindig mindenkit szívesen látunk, mert ki tudja, hány embernek adja tovább a jó hírünket” – mondja a gondnoknő.

Nem csak a Beethoven-ház szorul felújításra, ki kellene cserélni a kastély 185 éves ablakait is, de idén csak egy tucatnyira jut pénz. A többit majd szépen sorjában, remélhetőleg újabb sikeres pályázatokból, hiszen a hatalmas épületből csaknem száz ablakon tekinthettek ki a parkba a lakók. Például az 1822-ben ásott halastóra, amely az utóbbi években annyira eliszaposodott, hogy 2003-ban teljesen lecsapolták. Most kitisztították, kimélyítették a medrét, és a tervek szerint csakhamar újra csónakázhatnak rajta a látogatók. A gondoknő szerint néhány év még biztos eltelik, mire a kastélypénztárnál sorban állnak majd a látogatók, de a cél nem elérhetetlen, hiszen a sikerhez minden feltétel adott, már csak a saját munkájukat kell hozzátenni.

Ludwig és Julietta

A legfontosabb feltétel, amely az alsókorompai kastélyt kedvelt turisztikai célponttá teheti elsősorban a zenekedvelők körében, az a tény, hogy a kastély urainak gyakran és szívesen látott vendége volt Ludwig van Beethoven. A legenda szerint itt találkozott a halhatatlan kedvessel is, aki olyannyira rabul ejtette a szívét, hogy szonátát írt hozzá. A hölgy a zeneörténet titokzatos alakja maradt, kilétét máig homály fedi, pedig lehet, hogy nagyon is közel állt hozzánk, magyarokhoz.

A korabeli bécsi lapok tanúsága szerint Ludwig van Beethoven 1795-ben adta első nyilvános zongoraestjét a császárváros úri közönségének, majd egy évvel később Pozsonyban is fellépett. A későbbi években többször visszatért a Felvidékre, és különböző úri szalonokban muzsikált, miközben több napig is élvezte a zeneértő és zeneszerető nemesek vendégszeretetét. Az egyik ilyen família az alsókorompai uradalmat birtokló Brunswick család volt.

A grófi rangot és a „de Korompa” címet Brunswick Antal kapta a császártól, két fia közül Antal a martonvásári, József pedig az alsókorompai birtokot örökölte. József, a bécsi kancellária magas rangú hivatalnoka többször is átalakíttatta a kastélyt a kor divatjának és a vendégfogadás követelményeinek megfelelően. Az utolsó, klasszicista stílusú felújítás 1822-ben fejeződött be. Ebben a minden igényt kielégítő kastélyban töltötte a nyarakat Julietta Guiccardi, Brunswick József húgának a lánya is, aki 1800 vagy 1801 nyarán itt találkozott Beethovennel. „A kerti zenepavilonban vagy a kastélyhoz tartozó színházban rendszeresen tartottak esti hangversenyeket Brunswickék, és azon a nyáron feltehetően sokszor muzsikált nekik Ludwig van Beethoven is. A gyönyörű dallamok az akkor tizenhét éves Julietta szívét hamar meglágyították, de a család a társadalmi különbségek miatt ellenezte a románcot. József gróf, hogy az unokahúgától távol tartsa, a bohém zeneszerzőt a kertész házában szállásolta el, és még a kastélyra néző ablakokat is befalaztatta. A két szerelmes egymás utáni vágyakozását azonban nem tudta megakadályozni. Ebből a beteljesületlen szerelemből született a Cisz-moll, ismertebb nevén a Holdfény szonáta, amelyet 1802-ben Beethoven nyíltan Julietta Giuccardinak ajánlott.

A plátói vonzalomnak tehát csak a kottapapíron maradt nyoma, és az is kétségbe vonható, hogy Julietta lett volna a zeneszerző legnagyobb szerelme, a halhatatlan kedves – inkább csak Beethoven titkára, a zeneszerző jegyzetei és levelei között sokszor önkényesen válogató Anton Schindler tette azzá. Schindlernek egyetlen célja volt, hogy saját magát tüntesse fel a géniusz Beethoven legjobb barátjaként, és ennek érdekében a nyilvánvaló hamisításoktól sem ódzkodott. 1840-ben ő írta meg a zeneszerző első nagy átfogó életrajzát, ez több kiadást is megért, de a kutatások során később kiderült, hogy bizony sok benne a lódítás. Ilyen módon színezte ki és gondolta tovább a buzgó titkár Julietta és Ludwig szerelmének történetét is, de az igazság az, hogy néhány illedelmes beszélgetéstől és epekedő pillantástól nemigen történhetett több a korompai parkban, József nagybácsi vigyázó szemei előtt.

Jozefin, a halhatalan kedves?

Mindent azonban mégsem láthatott a szigorú öregúr és istenfélő felesége, a szlovák környezetben is magyar hazafiúi érzelmeket tápláló Majtényi Mária Anna. Hogy akkoriban mennyire mást jelentett a hazafiság, arról csak annyit, hogy Majtényi Anna volt az első, aki a korompai gyerekeknek szlovákra fordíttatta az imakönyvet, de amikor Henrietta lánya a cseh Chotek grófhoz akart feleségül menni, a vőlegénytől igazolást kért, hogy letelepedési joga van Magyarország területén. Ebben a rangra és illemre oly sokat adó családban igencsak nagy megbotránkozást kelthetett, amikor Brunswick Antal lánya, a korán megözvegyült Deym Jozefin is szerelemre lobbant Beethoven iránt. A fiatalasszony négyévi házasság után temette el jóval idősebb férjét, és a Deym család litomyšli birtokáról nagybátyja meghívására érkezett Alsókorompára, hogy gyászában vigasztalódjon. A vigasztalódás túl hamar és túl jól sikerült, a fiatalasszony és a zeneszerző között kölcsönös vonzalom alakult ki. A legenda szerint a park fűzfáinak odvába rejtették egymáshoz írt levélkéiket. Nem tudni, egy ilyen levélkére talált-e rá valaki, mindenesetre a románc kiderült, és a család, hogy eltávolítsa Beethoventől, másodszor is gyorsan férjhez adta az engedetlen Jozefint.

Brunswickék annyira szégyellték a rangon aluli kapcsolatot, hogy minden írásos nyomát eltüntették, Beethoven még a Jozefinhez írt és egyetlen operáját, a Fideliót is az asszony öccseinek, Ferencnek és Józsefnek ajánlhatta csupán. A jó hírére kényes család csak azzal nem számolt, hogy a litomyšli kastélyból egy svájci gyűjtőhöz, tőle pedig a bonni múzeumba kerülnek Beethoven Jozefinhez írt levelei, amelyeket 1949-ben fedeztek fel és 1957-ben nyilvánosságra hoztak a kutatók. A tizenhárom levél mindegyike mély vonzalomról tanúskodik, de még ezek sem bizonyítják, hogy valóban Deym, született Brunswick Jozefin volt a halhatatlan kedves. Azon a levélen ugyanis, amelyben Beethoven ezt a megszólítást használta, sem a keltezés helye és ideje, sem a címzett nem szerepel, így a halhatatlan zeneszerző nagy szerelmének kiléte továbbra is a zenetörténet egyik legnagyobb rejtélye marad. De ha Alsókorompán járunk, nyugodtan hihetjük, hogy itt szövődött az a legendás nagy szerelem, és mi a titok ismerői vagyunk.

A valóságot úgyis csak a kastély falai és a park évszázados fái ismerik, azok pedig már nem mesélnek, mert belerokkantak az utolsó évek barbár pusztításaiba. A hetvenes években az alsókorompai kastélyt a szlovák zeneszerzők otthonának nevezték ki, és szocialista stílusban újították fel, hogy az alkotásban és italozásban megfáradt alkotóknak ne legyen gondjuk az értékek megőrzésére. ĺgy került a padlóra linóleum, a csillárok helyére minősíthetetlenül ronda fémburás lámpák, a kastély előtti parkba pedig szocreál szökőkút. A modernizálást a hajdan nyolcvanhektáros angolparkból alig tizenhét hektárosra zsugorodott kert sem úszta meg, a hajdani tavacskák és filagóriák helyére az építészek szalonnasütő tűzhelyet és szalmatetős kalyibát álmodtak. Ma már csak a valamilyen csoda folytán eredeti állapotában fennmaradt szalon falfestményeiből és parkettáiból, na meg az épület méreteiből lehet következtetni a hajdani pompára és arra, hogy a birtokosok bizony tudtak élni. József grófnak nagy befolyása volt, még azt is el tudta érni, hogy az akkor épülő vasútvonal elkerülje Alsókorompát, mert a vonatok zakatolása zavarná a parkjában élő állatokat!

A rózsák grófnője

A második világháborút megelőző években Brunswick Henrietta unokája, Chotek Mária Henrietta volt az alsókorompai kastély úrnője. A pártában maradt grófkisasszony elismert rózsakertész volt, rosáriumában több mint hatezer rózsatövet ápolt, és hogy minél több időt tölthessen a virágaival, a kertben építtetett magának egy szalmafedeles házat. A rosarium 1910-ben lendült fel igazán, amikor Mária Henrietta megvásárolta a Monarchia legnevesebb kertészének, Geschwind Rudolfnak a rózsatöveit. A virágzás kora azonban csak a harmincas évekig tartott, aztán Korompát is elérte a gazdasági válság, senki nem vásárolt rózsákat, és a kert pusztulásnak indult. A második világháború után az oroszok és a helybeliek a kastélyt is teljesen feldúlták, a nyolcvanhárom éves grófnő a helyi irgalmas nővéreknél talált menedéket. A zárdában halt meg 1946 februárjában, temetésén ott volt az egész környék, az emlékét máig őrzik Korompán. A virágok nyílásának idején minden évben rózsaünnepet tartanak a faluban, idén pedig különösen nagy gonddal készülnek a rendezvényre, hiszen a grófnő 145. éve született. Sajnos, az eredeti rózsatövekből nagyon kevés maradt meg, és a fajtákat jelölő kerámiacímkékből is csak egypár került elő. De azok számára, akik rózsatermesztéssel foglalkoznak, nem ismeretlen Chotek Mária Henrietta neve, mint ahogy a zenerajongók is számon tartják, hogy Beethoven többször megfordult a Felvidéken.

Az iskolai zeneórákon mégsem esik szó erről, és osztálykirándulásra sem viszik a gyerekeket Beethoven nyomában Alsókorompára. Pedig ha tárgyi emlékekből kevés maradt is fenn, beszélni volna miről. Ilyen esetekben talán nem is annyira fontos, mennyi a legendák valóságalapja. Az emberek szeretik a meséket, és ha Beethoven életének egy titokzatos fejezetéről épp mi lebbenthetnénk fel a fátylat, akkor ezt vétek lenne elmulasztanunk.