Turistacsalogató tervek Érsekújvárott

Érsekújvár. Hét pontban határozta meg Érsekújvár városfejlesztési terveit az önkormányzat a 2006 és 2010 közti időszakra vonatkozóan. Ezek egyike a városi strand további korszerűsítése, valamint az érsekújvári kulturális és sportélet fellendítése, hogy az eddiginél is többen látogassanak a járási székhelyre.

Érsekújvár. Hét pontban határozta meg Érsekújvár városfejlesztési terveit az önkormányzat a 2006 és 2010 közti időszakra vonatkozóan. Ezek egyike a városi strand további korszerűsítése, valamint az érsekújvári kulturális és sportélet fellendítése, hogy az eddiginél is többen látogassanak a járási székhelyre.

A helyiek és a városba látogató turisták egyaránt örömmel fogadták a hírt, mely szerint hamarosan kerékpárút köti össze a sokak által kedvelt kirándulóhelyeket: a Zúgót és a Berek parkerdőt.

Akadálymentes fedett uszoda

Tavaly megjavították a Relax komplexumban lévő fedett uszoda életveszélyessé vált tetőszerkezetét, majd rövid idő alatt felújították a nagymedencét és a létesítmény bejáratát. Az épület akadálymentessé tételére a város tavalyi költségvetésből háromszázezer koronát fordított. Az Érsekújvár központjában található fedett uszoda teljes felújítása azonban még nem ért véget: modernebb szivattyúkra lenne szükség, ám 120 ezer koronába kerülnek.

A városi termálfürdőnek, a fedett uszodának és a műjégpályájának az Érsekújvári Lakásvállalat a fenntartója. A műjégpálya külső felújítására a költségvetési tervek alapján legalább félmillió koronára lenne szükség, és ugyanennyiért új időmérő berendezést is szeretnének vásárolni. A Millennium Sportcsarnokban számos koncertet és sportmérkőzést rendeznek, ám idén legalább 150 ülőhely felújításra szorul (150 ezer korona értékben), valamint 1,2 millió koronát szánnának a padlóburkolat felújítására. A legtöbb változás azonban idén is az Emil Tatárik-strandot fogja érinteni.

Hiányoznak a szálláshelyek

A termálfürdő 25 méteres úszómedencéjét 1,5 millió koronás ráfordítással lefedték, hogy kedvezőtlen időjárás esetén se maradjanak el a látogatók. Összesen nyolc medence található itt, egy évvel ezelőtt élményfürdőt is létesítettek a strandon, és az üzemeltető ingyenes autóbuszjáratot indított az üdülőhelyre a városi Bytkomfort Kft. támogatásával. A lakásvállalat dolgozói újabb korszerűsítéssel szeretnék fellendíteni a fürdő forgalmát, amelynek a fenntartása az elmúlt években jelentős veszteséggel járt. Ha a városi képviselők jóváhagyják, az Érsekújvári Lakásvállalat költségvetésében külön tételként szerepelhetne az a 8,5 millió korona, amelyből szálláshelyek épülhetnének a fürdő területén. Az üzemeltetők a strand biztonságosabbá tétele érdekében további félmillió korona értékben térfigyelő kamerákat helyeznek el a strand területén, ha ezt az elképzelést a képviselők jóváhagyják. „Vendégmarasztalónak” bizonyultak az új, korszerű büfék, öltözők, szociális helyiségek és az értékmegőrző. A fürdőhely üzemeltetői bíznak abban, hogy a tavaly részben már felújított létesítmény nyárra még több vendéget vonz. A bejárat egy, a korábbinál kevésbé veszélyes helyen, a parkoló melletti fahídon keresztül közelíthető meg. A fából ácsolt tetszetős híd a Nyitra folyó holtága felett ível.

Új információs iroda

Költségvetési provizóriummal kezdik az idei évet Érsekújvárban, de annyi már biztos, hogy néhány beruházás – némi késéssel ugyan, de – biztosan megvalósulhat. A város népszerűsítése érdekében elengedhetetlen, hogy a központban egy jól működő információs iroda fogadja a járási székhelyre látogatókat. Ezzel a városi képviselők tavaly november végi ülésükön egyet is értettek, és első lépésként úgy döntöttek, hogy versenypályázat útján keresnek megfelelő, kellő tapasztalatokkal rendelkező szolgáltatót. Az iroda dolgozói propagációs anyagok, emléktárgyak árusítása mellett aktuális programajánlattal, jegyfoglalási lehetőséggel fogadnák az érdeklődőket. A képviselők többsége a városi tulajdonú Hotel Korzo Részvénytársaságot szerette volna megbízni ezzel a feladattal, amely kellő tapasztalatokkal rendelkezik az idegenforgalom terén. A város vezetése végül arra a döntésre jutott, hogy eltekint a hosszadalmas versenypályázattól, és a Hotel Korzo Részvénytársaság vezetését bízza meg egy konkrét szolgáltatói- és árajánlat kidolgozásával. Korábban a város központjában már létrehoztak egy tájékoztató irodát, de az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Lapidárium a múzeumban

Jó hír az Érsekújvárba látogatóknak, hogy a Thain János Múzeumban számos állandó tárlatot tekinthetnek meg az időszakos kiállítások mellett. A múzeum alkalmazottai rendszeresen meghirdetik a hónap műtárgyát, amelyet részletesen bemutatnak az érdeklődőknek. A régészeti kiállítás mellett a népművészet kincseit és őseink életmódját bemutató tárlat is megtekinthető. Érdekességnek számít a Czuczor Gergely pap költő életét és műveit bemutató kiállítás és az Anton Bernolák-emlékszoba. A múzeum udvarán található a lapidárium (kőtár). A római kori kövek és az egykori Szentháromság-szobor barokk alakjainak restaurálására a megyei fenntartású Thain János Múzeum a kulturális tárcától kapott támogatást. Az értékes gyűjtemény megmentéséhez elengedhetetlen volt a kövek és szobrok alapos konzerválása, mivel csak a lapidárium egy részét védi tetőszerkezet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?