Turistacsalogatás bioélelmiszerekkel

Nagyanyáink receptjei és konyhakerti talasztalatai virágzó agroturizmus alapjait képezhetik. Ezt állítják a kassai székhelyű Sosna társulás szakemberei, akik a Nyugat-Európában egyre népszerűbb biokertészet művelésére igyekeznek rávenni a hazai kis- és középvállalkozókat.

Nagyanyáink receptjei és konyhakerti talasztalatai virágzó agroturizmus alapjait képezhetik. Ezt állítják a kassai székhelyű Sosna társulás szakemberei, akik a Nyugat-Európában egyre népszerűbb biokertészet művelésére igyekeznek rávenni a hazai kis- és középvállalkozókat. Bár a vegyszerek és műtrágya használata nélkül termesztett zöldség és gyümölcs fogyasztói ára magasabb a vegyileg serkentett áruénál, az Európai Unió országaiban a lakosság közel tíz százaléka csakis „vegytiszta” termékeket fogyaszt, az állam pedig sok helyen anyagilag is támogatja a biokertészeteket. Nálunk egyelőre kevesen vállalkoznak környezetbarát termesztésre, mivel egyrészt nem tudják, hogyan fogjanak hozzá, másrészt a kezdeti szerény eredmények visszarettentik őket. A Sosna jó tanácsokkal, gyakorlati útmutatással szeretné segíteni az érdeklődőket, illetve találkozási lehetőséget kíván biztosítani számukra, hogy kicserélhessék tapasztalataikat.

Hétfőn délután a Mészáros utcai Dobrá čajovňa nevű teaházban ötlet- és termésbörzét rendeznek, ahol nemcsak gyakorlati tanácsokat, hanem biotermékeket, illetve vetőmagokat is csereberélhetnek a látogatók. Štefan Bačo, a bioétrend egyik propagátora ennél is többet szeretne elérni: dániai tapasztalatai alapján azt állítja, a dánok számára valóságos biozarándokhelyek lehetnének a Kelet-szlovákiai falvak, ahol az idős asszonyok ma is a régi, vegyszerek nélküli idők receptjeit alkalmazzák befőzésnél, természetes trágyát használnak a kertekben, és nem felejtették el, mi az a komposztolás. Bačo szerint nálunk jelenleg kevesen törődnek a zöldségfélék és gyümölcsök vegyszertartalmával, és bár szúrópróbaszerű ellenőrző méréseket rendszeresen alkalmaznak, a vásárlók asztalára gyakran kerül olyan termény, amely a megengedett vegyszerszint tízszeresét tartalmazza. A külföldi tulajdonú szupermarketek hiába érdeklődnek a biotermékek iránt, ha nálunk kevesen foglalkoznak ilyesmivel. A Sosna szakemberei szerint a hazai polgárokat is rá lehetne szoktatni a biokonyhára, ha vásárláskor lenne választási lehetőségük, a külföldiek pedig szívesen töltenének nyaranta néhány hetet a festői kelet-szlovákiai falvakban, jó levegőn, környezetbarát élelmiszereken. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?