Transzformáció, amely megosztotta a járást

A Komáromi járásban azonban – a földművelésügyi és privatizációs minisztérium kísérleti tervezeteként – már hat évvel ezelőtt megkezdődött a transzformáció, mégpedig a 92/1991-es törvényhez kapcsolódó, 1995. augusztus 22-én kelt 621-es kormányhatározat alapján. A kidolgozott transzformációs tervezet értelmében 1997-ben a Nyugat-szlovákiai Víz- és Csatornaművek á.v. komáromi üzeme 272 millió korona értékű infrastrukturális vagyont, majd 1998-ban 83 millió korona értékű ún. csoportos vagyont adott át a járás településeinek. Ebből 150, illetve 8,2 millió korona értékű került Komárom város tulajdonába. Az említett kormányhatározathoz 1997. május 19-én kiadott módszertani utasítás szerint a vagyon üzemeltetője a víz- és csatornahálózatról szóló törvény megszületéséig – amely a mai napig nem történt meg – az addigi üzemeltető, vagyis a komáromi vízmű. A valóság azonban egészen más, a város víz- és csatornahálózatát azóta már a harmadik társaság működteti. Az okokról és a járásban kialakult helyzetről Jarábek József, a vízmű komáromi igazgatója és Anna Bogárová gazdasági igazgatóhelyettes beszélt.

Komárom kontra vízmű

– Ahhoz, hogy érthető legyen, valójában mi is történt a járásban, mindenképpen tudni kell, hogy a víz- és csatornahálózat működtetése csak ott lehet nyereséges, ahol ipari üzemek vannak, és ahol a csatornahálózat is ki van építve – magyarázták. – Ez azt jelenti, hogy amíg mi voltunk az üzemeltetők, a városban befolyt nyereségből fedeztük a falvakban felhalmozódott veszteséget is. Pásztor István, Komárom város polgármestere azonban kijelentette, hogy ő nem szociális intézmény, és nem hajlandó ilyen módon támogatni a falvakat. Ezért 1999-ben a város önállósította magát, és a tulajdonában lévő Civitas házkezelő vállalatnak adta át a díjbeszedés és a működtetés jogát, kellemetlen helyzetben hagyva a községeket. Magyarán: a város kimazsolázta azt a bizonyos kalácsot, megkaparintva a vállalkozás nyereséges részét. Hivatalosan természetesen más indokot hozott fel a polgármester. Mégpedig azt, hogy az 1998-ban a fogyasztóktól beszedett díjakból nem adtunk egy fillért sem a városnak, pedig már az ő tulajdonukban lévő vagyonnal gazdálkodtunk. Ez így egyszerűen nem igaz. Mi a bevezetőben említett módszertani utasítás értelmében 1998 januárjában felkínáltunk a városnak egy bérleti szerződést, amelyben évi 5 millió korona bérlet fizetésére tettünk javaslatot. Kizárólag ez a szerződéses forma teszi ugyanis lehetővé egy állami vállalatnak, olyannak, mint a miénk, hogy az éves leírási költségek nagyságában bérleti díjat fizessen a városnak. Ezt a szerződést a polgármester nem írta alá, helyette márciusban működtetési szerződést küldött nekünk, amelyben semmilyen összeg nem szerepelt. Megjegyeznénk, hogy annak alapján nem is fizethettünk volna bérletet. Nem igazán értettük, a város miért ajánl ilyen, számára előnytelen szerződést, de az idő sürgetett, hiszen az év eleje óta tulajdonképpen jogtalanul működtettük a város vagyonát, ezért aláírtuk. A járás többi településével természetesen bérleti szerződést kötöttünk: azoknak a községeknek, amelyek veszteségesek voltak, jelképes 100 korona bérleti díjat ajánlottunk fel. A nyereséget kimutató településeknek – de ezekből talán kettő-három van összesen a járásban – pedig az említett leírási költségnek megfelelő összeget fizettünk.

Hová tűntek a milliók?

– Pásztor Istvánnak tehát megvolt a nyilvánosság előtt prezentált indoka, hogy miért nem lehetett a vízművel tovább üzemeltetni a vagyont. A valódi okokat azonban máshol kell keresni – folytatták beszélgetőpartnereim. – A vízmű üzemeltetése a városban jó üzletnek számít. 1998-ban például közel 60 millió korona bevételünk és 40 millió korona kiadásunk volt Komáromban, tehát húszmilliós nyereséget könyvelhettünk el. Ebből, a falvakban felhalmozott veszteség és az elvégzett beruházások levonása után még mindig maradt 9 millió korona. Persze, ez még mindig nem a tiszta nyereség, mivel le kellett volna vonni belőle a városnak szánt ötmilliós bérletet, amelyet azonban – megfelelő szerződés híján – nem tudtunk kifizetni. És mivel a vagyon már nem volt a miénk, leírásként sem szerepelt kiadásainkban ez az ötmillió korona. De példaként említhetnénk az 1996-os évet is, amikor a városban elvégzett 17 milliós beruházás ellenére haszonnal zártuk a városi víz- és csatornahálózat működtetését. Ami azonban a legérdekesebb az egészben: a Civitas, mint új üzemeltető, 1999-ben csupán százezres nagyságrendű nyereséget mutatott ki, 2000 első nyolc hónapjában konkrétan 206 ezer koronát. 2000 szeptemberétől a KOMVaK Rt. üzemelteti Komáromban a víz- és csatornahálózatot, ők év végéig 221 ezer koronát, 2001 első félévében pedig 132 ezer nyereséget könyveltek el. Ezek a számok a városi képviselőtestület számára készített jelentésekből valók. Felteszszük a kérdést, hol a 15-20 milliós nyereség, amit addig az állami vízmű évente kigazdálkodott? A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy a Civitas a város által létrehozott házkezelőségi vállalat, amelynek 1999 januárjától a vízmű üzemeltetésével is bővítették hatáskörét. Másfél évig az a faramuci helyzet állt fenn, hogy a város a Civitastól, vagyis saját társaságától 9 millió korona bérletet kért, ami szerintünk jogtalan volt. Mikor erre rávilágítottunk, akkor alapította a város a KOMVaK részvénytársaságot, amelynek 100 százalékos tulajdonosa. Ez a társaság ugyancsak bérleti díjat fizet a városnak. A nyereség egy részét tehát elnyeli a városi költségvetés, ahol aztán kézen-közön eltűnik a pénz, vagy bizonyos személyekhez közel álló beruházásokba fektetik. Pedig ezt a pénzt a víz- és csatornahálózat javításába, fejlesztésébe kellene visszaforgatni. Papíron valószínűleg ez így is van, de egy alapos könyvvizsgálat fényt deríthetne a valóságra. Elég egy kánikulai nap estéjén végigmenni a városon: bűzlik a csatornáktól, ami az elhanyagolt karbantartás következménye. Nem beszélve arról, vészhelyzetben mit tenne az üzemeltető; miből fedezné a helyreállításokat, ha nincs nyeresége? S ha már itt tartunk: a város a KOMVaK-kal is fel akarja bontani a szerződést, és újabb üzemeltetőt keres. Tudomásunk szerint egy kassai cégnek akarja eladni a működtetési jog 60 százalékát. A fogyasztók aztán kapkodhatják a fejüket, kinek és mennyi víz- és csatornadíjat fizetnek majd. Mert nem hisszük, hogy egy kassai cégnek – amely meg nem erősített információk szerint a polgármesterhez közel álló személyek tulajdonában van – érdeke lesz alacsonyan tartani a vízárakat, esetleg beruházni. Ők majd szépen beszedik a díjakat, zsebre teszik a nyereséget és egy-két év múlva továbbállnak.

A város érdeke az első

Mindezek ismeretében kerestük fel Pásztor István polgármestert, aki természetesen teljesen másként látja és magyarázza a helyzetet.

– Miután 1997-ben a transzformáció értelmében a város tulajdonába került a víz- és csatornahálózat, attól kezdve mi felelünk érte és a város érdekeit szem előtt tartva gazdálkodunk vele. Beleértve az üzemeltető kiválasztását is – kezdte mondandóját a polgármester. – Az, hogy egy állítólagos metodikai utasítás szerint – amit mellesleg soha nem láttam – az állami vízműnek kellett volna továbbra is működtetni a mi vagyonunkat, szerintem a vízügyi lobbi próbálkozása volt. Ezzel akarta elérni, hogy minél tovább fenntartsa a vízmű dolgozóinak addigi kényelmes helyét. Ennek ellenére mi 1998-ban felajánlottunk a komáromi vízműnek, hogy működtesse a vagyonunkat, de a nyereségről, mint felelős tulajdonosok, majd mi döntünk. Kértük a vezetőséget, mutassa ki, mennyibe kerül az éves működtetés, a karbantartás. Azt megkapja a vízmű, a díjakból befolyt pénz fennmaradó része pedig a várost illeti. Erre nem voltak hajlandók, kizárólag bérleti szerződést akartak kötni. Az egésznek az lett a vége, hogy 1998-ban egy fillért nem kaptunk tőlük. A képviselőtestület tehát úgy határozott, hogy saját üzemeltetőt keres, amellyel meg lehet egyezni, ezért 1999 januárjától a Civitast bíztuk meg ezzel a feladattal. Az éves tervben 11 millió koronás nyereséget irányoztunk elő számára, ebből a leírás nagyságának megfelelő 8,1 milliót kifizetett a városnak. Ugyanez történt a következő évben, csak szeptembertől a KOMVaK Rt. lett az üzemeltető, a feltételek azonban nem változtak. A város költségvetésébe befolyt pénzt természetesen a víz- és csatornahálózat fejlesztésére fordítottuk, hiszen ezt törvény írja elő. Megépítettük a gyulamajori és a pálmajori vízvezetéket, folytattuk az őrsújfalusi csatornahálózat kiépítését. Megjegyzem, a vízművek az utóbbi 10 évben semmiféle fejlesztést nem végzett a városban.

Nem csatlakozunk a nyitrai társasághoz

– Amikor mi vettük kézbe a víz- és csatornahálózat működtetését, felkínáltuk a falvaknak, hogy a Civitas náluk is elvégzi ezt a munkát, de csak egy-két község fogadta el ajánlatunkat – érvelt tovább a polgármester. – A vízművek vezérigazgatóságán utánanéztünk az adatoknak és kiszámítottuk, hogy Gútán kívül az összes többi településen veszteség nélkül tudnánk működtetni a vízhálózatot. Tehát mesebeszéd, hogy a községekben veszteséges ez a vállalkozás. Hiszen egy köbméter vízért a települések 1 koronát fizetnek az államnak, és 8 koronáért adják el a kisfogyasztóknak. Minden egyes köbméteren 7 korona a bevétel, ebből könnyen fedezni lehet az energiaköltséget, és fizetni lehet annak az az egy-két alkalmazottnak, aki felügyeli a rendszert. Polgármestertársaim azonban, úgy látszik, ennek nem számoltak utána; a mai napig mindennemű dokumentáció nélkül elhiszik a komáromi vízműnek, hogy náluk törvényszerűen veszteséges a vízhálózat működtetése. Nekem ugyanis egyikük sem tudott letenni az asztalra ilyen kimutatást. Az pedig, hogy a vízmű a komáromi nyereségből finanszírozta a máshol kitermelt veszteséget, amit mellesleg csak ők állítanak, egy állami cégnél körbe-körbeszámlázással meg lehet oldani. De ki garantálja, hogy csak a járáson belüli veszteséget kompenzálták így? Lehet, hogy a pozsonyi központ utasítására más járásokba is átutalták az itt megtermelt nyereséget. Talán ezzel kellett volna a komáromi polgárok elé állnom: tisztelt hölgyeim és uraim, egyezzenek már bele, hogy az önök által befizetett díjakból finanszírozza egy mamutvállalat a saját veszteségét! Ez nonszensz. Még egyszer hangsúlyozom: a városé a vagyon, a város felel érte.

El szeretném oszlatni azokat az aggodalmakat is, hogy a nagy vízgazdálkodási társaságok megalakulásával – amelyeknek Komárom nem kíván tagja lenni – esetleg hátrányos helyzetbe kerülnénk. Éppen ellenkezőleg. Míg mi itt, helyi szinten egy-két képviselőtestületi döntéssel megszavazhatjuk a beruházásokat, a hosszú távú fejlesztési tervezeteket, addig a több járást magukban foglaló társaságok rendkívül nehézkesen működnek majd. Nem is beszélve arról, hogy egy nyitrai központú társaság milyen fejlesztésekre lesz hajlandó, mondjuk a Komáromi járás kisközségeiben. Igaz, minden tagnak lesz részvénycsomagja, szavazati joga, de egy-egy község szavazati aránya a lakosság számának függvényében az egytized százalékot sem éri majd el. Rendkívüli káreset, javítás esetén pedig a nagy társaságnak ugyanúgy hitelt kell felvennie, mint nekünk. A fejlesztés szempontjából számunkra is fontos, hogy a vagyon üzemeltetője tőkeerős legyen, ezért eladásra kínáltuk a KOMVaK részvénycsomagjának 60 százalékát. A város ugyanis nem képes további tőkeemelésre. Eddig öt jelentkezőnk van, egy-egy spanyol, német, francia, olasz és hazai cég. Még folynak a versenytárgyalások, tehát konkrétumokról nem szeretnék beszélni. Egyébként azért vagyunk ilyen „kapósak” a külföldi vízügyi társaságok körében, mert a város elnyert egy, a vízminőség megőrzésére kiírt ISPA pályázatot, ami 330 millió koronás beruházási tervezet megvalósítását teszi lehetővé. A pénz fele Brüsszelből érkezik, térítésmentes támogatás formájában, negyedét a szlovák állam adná, ugyancsak térítésmentesen, a maradék 25 százalékot pedig nekünk kell előteremtenünk. Mi pedig vagy bankhitelt veszünk fel, amelyre már ígéret is van az egyik pénzintézet részéről, vagy bevonunk a üzemeltetésbe egy tőkeerős partnert, és tőle kapjuk meg a kölcsönt – a bankhoz képest előnyösebb feltételekkel. A város lakosságát pedig azzal szeretném megnyugtatni, hogy mindennek ellenére nem tervezzük a víz- és csatornadíj emelését, nem fog az egekig szökni a díj összege, mint ahogyan azt egyesek vészjóslóan terjesztik. A vízdíj megszabása a város jogköre, nem az üzemeltetőé.

A falvak becsapva érzik magukat

Mivel mind a vízmű képviselői, mind Pásztor István részéről több utalás történt a falvakra, megkértük Szalay Rozáliát, Kolozsnéma polgármesterét – aki ez ügyben a minisztériumokkal folytatott tárgyalások során a járás polgármestereit is képviseli –, hogy a községek szemszögéből vázolja fel a helyzetet.

– Amikor 1997-ben megkezdődött a transzformáció, a járás egységes egészként vett benne részt – mondta. – A települések megalapították az Aquacoop érdekvédelmi társaságot, amelynek az lett volna a feladata, hogy biztosítsa a járás lakosságának problémamentes vízellátását. Igen ám, de amikor a vagyon az egyes települések tulajdonába került, Komárom városa a ráeső részszel kivált ebből a társaságból, magára hagyva a falvakat. Erre jogilag lehetősége volt, de a járás többi községével szemben rendkívül inkorrekt lépés volt részéről. Ha a város vezetősége ezt előre közli velünk, soha nem egyeztünk volna bele, hogy a földművelésügyi minisztérium járásunkban valósítsa meg ezt a kísérleti tervezetét. Való igaz: Pásztor István néhány községnek – tehát nem valamennyinek – felajánlotta, hogy a Civitas hajlandó működtetni az ő vízhálózatukat is. Azt azonban már nem vállalta, hogy a falvakban termelődött veszteséget a Komáromban befolyt nyereségből fedezze, mint ahogyan azt az állami vízmű tette. A veszteség tehát az egyes falvak költségvetését terhelte volna. Községünkben ez évente mintegy 300 ezer koronát tesz ki. Nem nagy összeg, mondhatná bárki, de 1,2 millió korona költségvetéssel gazdálkodó község esetében mégis óriási tétel. Abban is igaza van a polgármester úrnak, hogy köbméterenként 1 koronáért kapjuk a vizet, a fogyasztók pedig 8 koronát fizetnek érte, tehát 7 korona a bevétel. Ez jól hangzik, de gondoljuk csak tovább. A mi községünkben például egy négytagú család negyedévente 500 korona vízdíjat fizet, a kisebb háztartások ennél természetesen kevesebbet. Száz háztartás kapcsolódik a vízvezetékre, negyedévente tehát 50 ezer korona körüli bevételünk van. Ebből kellene három hónapon keresztül fedezni a szivatytyúk működtetésére felhasznált energia árát, a két alkalmazott bérét, elvégezni a karbantartási munkákat, a maradékból pedig fejleszteni. Nyilvánvaló, hogy ez egyszerűen lehetetlen. Mi is végeztünk ilyen számításokat, és a komáromi vízmű igazgatóságától is évről évre megkapjuk a településekre lebontott kimutatást. Tehát tudjuk, miről beszélünk. Ahol nincs ipari üzem, amely 18 koronát, vagy akár többet fizet a víz köbméteréért, ahol nincs kiépítve a csatornahálózat, illetve ahol rendkívül alacsony a kisfogyasztók száma, nem lehet nyereséget termelni a vízből. Miután Komárom városa így magára hagyta a falvakat, és nem volt miből fedezni veszteségüket, észbe kapott a minisztérium is, és félúton leállította a privatizációt. Emiatt a működtetést biztosító vagyon – amely járási szinten mintegy 27 millió koronát tesz ki – a mai napig nem került a községek tulajdonába. 2002. július elsejével megint csak új helyzet áll elő: megalakulnak a vízgazdálkodási társaságok, és a Komáromi járás falvainak addigra el kell dönteniük, részvényesekké akarnak-e válni, és ha igen, milyen formában tehetik azt. Véleményem szerint mindenképpen ez lehet csak a megoldás, mert ha kimaradunk, veszélybe kerül falvaink lakosságának vízellátása. Önerőből ugyanis, a fentiekben felvázoltak miatt erre a községek túlnyomó része képtelen.