Tragikus évkezdet: vonatgázolás, alkoholmérgezés, akasztás, halálos petárdázás – 2500 riasztás a mentőknél

Pozsony |

<p>A mentősök idén sem buliztak, Szilveszter és Újév napján nem volt megállás, több mint 2500 riasztást kaptak &ndash; közölte Jozef Minár, a mentőszolgálat műveleti központjának munkatársa.</p>

 

A rendkívüli műszakot mindjárt két nagyon durva gyermekbalesettel kezdték, még délelőtt 10 órakor. Besztercebánya megyében egy kisfiúra ráesett a távirányítású játékautója, melynek antennája a szemébe fúródott, Trencsén megyében pedig leforrázta magát egy kétéves kislány. Pozsony egyik terén egy 23 éves férfi nyakonszúrta magát, Szerbőc (Svrbice) községben álmában halt meg az előző napi bulizást kialudni próbáló férfi, Gányban pedig sikertelenül próbáltak újraéleszteni egy férfi, aki eszméletlenre itta magát.A dunaszerdahelyi járásbeli Nyárasdon egy a válást feldolgozni nem tudó, ezért önakasztással próbálkozó öngyilkosjelöltet mentettek. A privigyei mentők két halálesethez is kiszálltak. Egy férfi házastársi veszekedést követően fegyverét fordította maga ellen, Ribényben pedig egy 60 éves férfit a saját maga által készített petárda ölt meg.Zsigrán felakasztva találtak egy házaspárt, a homonnai járásbeli Szerelmes (Ľubiša) községben pedig a vonat gázolt halálra egy férfit. Besztercebánya és Nyitra megyében nem történt rendkívüli esemény. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?