TRAGÉDIA: Vonat elé vetette magát Ógyallánál egy férfi

vonat k

Esélye sem volt a túlélésre.

Személyvonat elé vette magát hétfőn délután egy 41 éves férfi a Komárom–Érsekújvár vasútvonalon, Ógyalla közelében. Egy kerékpárosról volt szó, aki a vonat érkezése láttán eldobta a biciklijét, majd a sínekre futott. Bár a mozdonyvezető időben behúzta a vészféket, az ütközést már nem tudta elkerülni – az illető élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett.

Tűzoltókat és rendőröket is a helyszínre riasztottak, akik megkezdték a baleset körülményeinek feltárását és kivizsgálását. „A személyvonaton 35-en tartózkodtak, az utasok közül senki sem sérült meg. Egy másik járat érkezett értük, segítettünk nekik az átszállásban” – mondta el Tóth Attila tűzoltóparancsnok.

Az érintett szakaszon a korlátozások feloldásáig, közel négy órán át szünetelt a vasúti közlekedés. „A fennakadás miatt három személyvonat 33-153 perces késéssel járt, további nyolc járat részlegesen törlésre került, közülük öt esetében pótlóbuszok bevetésére volt szükség” – közölte Dominik Drevický, a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője.

A mozdonyvezetőt a rendőrök megfújatták, az alkoholszonda azonban nem jelzett. A hatóságok halálokozás bűntettének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?