Továbbra is vannak illegális határátlépést elkövető személyek Ipolyvarbón

rendorseg kp

Továbbra is vannak illegális határátlépést elkövető személyek Ipolyvarbón (Vrbovka – Nagykürtösi járás) – mondta hétfőn Fagyas Marcel, a falu polgármestere. Jelenleg körülbelül húsz közel-keleti menekült lehet a faluban.

A polgármester hozzátette, vasárnap nagyjából 45-en lehettek, a 80 százalékuk férfi, de vannak egész családok is. Hozzátette, hogy jelenleg a falu szélén tartózkodnak, de az elmúlt napokban a központban is megfordultak, a községi hivatalnál is. „Hétfőn elkezdődött az iskola, ezért a falu szélén helyeztük el őket, a temetőnél” – mondta, hozzátéve, például a szeméttel voltak gondok, amit a menekültek hagytak maguk után. Előfordult az is, hogy leszedték a fákról a gyümölcsöket.

A polgármester elmondta, figyelmeztette a falu lakosait, hogy egészségügyi okokból ne érintkezzenek a külföldiekkel. Arról nincsenek információi, hogy esetleg milyen betegségeket terjesztenének. „A helyiek arra panaszkodnak, hogy zavarja az éjszakai nyugalmat az idegenek mozgása a faluban” – tette hozzá.

Bussán (Bušince – Nagykürtösi járás) jelenleg nincsenek menekültek – erősítette meg hétfőn Végh Zoltán polgármester. Az elmúlt hétvégén az egyik éjszaka a rendőrök ébresztették fel, hogy tájékoztassák az aktuális helyzetről. A polgármester elmondása szerint az illegális határátlépést elkövető személyek nagy része fiatal férfi volt, autóbusszal vitték el őket a faluból. Végh Zoltán helyteleníti, hogy a határon nincs ellenőrzés, és senki sem tudja, kik érkeznek az országba. „Nem tudjuk, hogy betegek-e, egészségesek-e, hogy harcoltak-e. Napról napra jönnek, egyre többen” – mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt napokban 30 külföldit a szabadtéri színpadnál helyeztek el. „Adtunk nekik vizet és élelmet, voltak köztük nők és gyerekek is, de a 90 százalékuk 15 és 50 év közötti fiú és férfi. A polgármester rosszalja, hogy senki sem foglalkozik a helyzettel, szerinte a rendkívüli helyzet kihirdetése semmit sem jelent.

A belügyminisztérium sajtóosztálya tájékoztatott arról, hogy a Nagykürtösi Járási Hivatal szeptember 1-jén rendkívüli helyzetet hirdetett a növekvő illegális migráció miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?