Tovább csökken a járvány intenzitása a Komáromi járásban

Egyiptomban is megjelent a szaúdi koronavírus
Komárom |

December 30-ával 521 aktív koronavírusos esetet tart nyilván a Komáromi járásban a Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ). A omikron variánst továbbra sem azonosították egy szekvenált mintában sem.

Összesen 1100 ember van karanténban. Az aktuális hét napos esetszám 308 fő, ami az 51. naptári hét arányához képest 25 %-os csökkenést jelent – közölte lapunkkal Helena Uríčková, a RÚVZ epidemiloógiai részlegének vezetője. Hozzátette, a csökkenés december 6-a óta folyamatos.

Továbbra is családi gócpontok jelentik a vírus terjedésének fő területét. Komárom, Gúta és Ógyalla mellett olyan községekben tapasztalnak több fertőzési láncot, mint Bátorkeszi, Ímely, Ifjúságfalva, Nemesócsa, Marcelháza és Dunamocs. Hogy a karácsony alatti időszak növeli-e az esetszámokat, arról Helena Uríčková szerint még korai beszélni.

A 2021-es évre visszatekintve a szakember emlékeztetett, a járásban második hullám idején volt a legsúlyosabb helyzet. Februárban 3927 új fertőzést azonosítottak, s február 23-án tapasztalták a legmagasabb napi esetszámot – ez 220 fő volt. A második hullám alatt egyébként 13705 személy kapta el a vírust járásszerte.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?