Történet a horizontról és Cseszkó szelleméről

Noha mostanság elkél a hosszú ujjú vagy a kabát a turistáknak, az idegenforgalom mérlege egyelőre pozitívan alakulSomogyi Tibor felvételeValamivel túl a turistaidény közepén jólesik látni, hogy az egyre vadabb időjárás ellenére sem csökken a külföldiek érdeklődése az ország fővárosa, Pozsony iránt. Meglehet, ez már a Fico-kormány célkitűzéseinek valóra váltása jegyében van így, hiszen a kabinet világosan kinyilatkoztatta: nagyiparrá óhajtja fejleszteni a pozsonyi és a tátrai régiókon kívül épp hogy csak tengődő idegenforgalmat. Helyénvaló hozzáállás, hiszen a közhely, hogy a közép-európai térségben sehol másutt nem halmozódtak fel a természeti és kulturális kincsek ilyen töménységben, továbbra is megállja a helyét. Hogy miért nem váltunk már Közép-Európa Svájcává, nem is értem...

Márpedig az idegenforgalom jobb sorsot érdemelne e tájon – derül ki a gazdasági minisztérium statisztikáit böngészve, melyek arról árulkodnak, hogy az aktív idegenforgalom bevétele 2004-ben 0,9 milliárd dollár volt, miközben az állam mindössze hárommillió dollárt költött a turisztikai látványosságok propagálására (csak összehasonlítás-képpen: Magyarország ugyanezt 35,2 millió dollárból oldotta meg). Ez év első öt hónapjában az idegenforgalom mérlege 153 millió dolláros pluszt jelez, ami 2005-höz viszonyítva némi visszaesést jelent, de hát a szezon vége még odébb van. A számadatok arról is tanúskodnak, hogy 2006 januárja és májusa között több mint tízmillió látogató kereste fel az országot – a legtöbben Csehországból (4,04 millió személy), Magyarországról (2,68 millió) és Lengyelországból (2,06 millió) érkeztek, az ukrán határt alig 192 ezer ember lépte át – legálisan.

A legvonzóbb továbbra is a két Tátra, illetve Pozsony. Hogy miért, annak „sora van”...

Borban az üzlet és az igazság

A számoknál maradva: tavaly egész pontosan 636 298 turista kereste fel az ország fővárosát, ami az előző évhez képest 6,3 százalékos növekedést jelent; ebből 419 789 volt a külföldi (10,2 százalékkal több, mint 2004-ben). A városkassza 2005-ben majdnem 46,5 millió koronával lett gazdagabb a szállásadó címén, 2006 első félévében ez a bevétel meghaladja a 11,5 millió koronát.

A siker oka – tudom meg Eva Chudinovától, a fővárosi magisztrátus szóvivőjétől –, hogy az idegenforgalom nem annyira a sajtó által oly szívesen szellőztetett turistainzultálásokról, rendőri túlkapásokról, a hajléktalanok ide-oda tologatásáról szól, hanem sokkal inkább a hosszú távú tervezésről.

„Az idei szezonban a látogatók nyolc szegmensét próbáljuk megszólítani konkrét programokkal – mondja a szóvivő. – Külön programcsomagot készítettünk a fiatalabb és idősebb korosztály számára, a további csomagok a zsidóság története, a koronázások, a zenei programok, illetve a kis-kárpáti borok iránt érdeklődőknek szólnak. Kiemelt helyen szerepel a konferenciaturizmus fejlesztése is, valamint a Phare CBC által is finanszírozott információs buszjáratok elindítása, melyek megkönnyítik a város egyes térségeinek a megközelítését.”

A nagy – és eddig kellőképp ki nem aknázott – üzlet a Kis-Kárpátok lágy lankáira kapaszkodó szőlőültetvényeken, illetve a borospincék mélyén rejtőzik. A főváros már idén is közös program keretében mutatja be a pozsonyi, kis-kárpátoki és weinvierteli (Ausztria) borvidékeket, s komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ezeket európai viszonylatban is ismertté tegye.

Az időközben elfeledett borkultúra kapcsán kívánkozik ide, hogy megbízható hírforrásaim szerint még a múlt század ötvenes éveiben is sanda tekintettel néztek azokra, akik Pozsonyban vagy a Kis-Kárpátokon inneni más településen sörözéssel múlatták az időt. Hiszen mióta a rómaiak megvetették lábukat a Duna vonalánál, tudjuk, hogy csakis a borban, s nem másban az igazság...

A többszörösen felfedezett város

„A rendszerváltás előtti ismeretlenségből Pozsony csillaga egyértelműen felfelé ível – nyugtázza az idegenforgalom terén érdekelt vállalkozó ismerősöm egy belvárosi kávéház teraszán, a napellenző alól szemlélve a napok óta zuhogó nyári záport. – A tapasztalat azt mutatja, hogy akik egyszer felfedezték a várost, visszajönnek, újabb felfedeznivalók után kutatva. Ezek tárháza szinte kimeríthetetlen, hiszen történelmi emlékei az egész európai múlttal összekötik, a város e tekintetben nagyon attraktív. Jót tettek neki a rendszerváltás óta folyamatosan zajló átépítések is, hiszen számos, korábban elhanyagolt egyházi és világi épület új arculatot kapott. A régió, melyben Pozsony található, szintén érdekesnek nevezhető, hiszen ez a vidék – földrajzi adottságainál fogva is – a különböző kultúrák olvasztótégelye volt. Ezt a sokrétűséget kellene a továbbiakban is kihasználni, ez az, amire építeni lehet.” A város multietnikus mivoltáról csak annyit, hogy – idegenvezetők elmondása szerint – leginkább a Magyarországról érkező turistákat szokta meglepni, mennyi itt a magyar vonatkozású műemlék. Általában hatalmas sörözők és cseh, valamint szlovák ételkülönlegességek víziójával érkeznek, aztán rácsodálkoznak, hogy ez már nem Cseszkó – csak a szelleme kísért tovább. A horizont általában az államhatárig, maximum a Kárpátokig terjed, nehezen hiszik el, hogy azon túl is művelt világ van. Míg beszélgetőpartneremmel mindezt magyarul megtárgyaljuk, egyedül maradunk a teraszon, s csak a fejünkön koppanó esőcseppekből vesszük észre, hogy időközben valaki felvonta az oltalmat adó napellenzőt.

Nos, ez is Pozsony...