Történelmi személyiségek viaszfigurái

Kassa Új idegenforgalmi látványossággal bővül a város májustól. A kassai dóm szentélyének északi része közelében álló, 45 méter magas harangtoronyban – az Orbán-toronyban ugyanis megnyitják a város egykori nagy egyéniségeinek panoptikumát.

Kassa Új idegenforgalmi látványossággal bővül a város májustól. A kassai dóm szentélyének északi része közelében álló, 45 méter magas harangtoronyban – az Orbán-toronyban ugyanis megnyitják a város egykori nagy egyéniségeinek panoptikumát. Az ötlet Jozef Tomko érseké volt, de hogy ki kerüljön be a viaszfigurák múzeumába, arra a városi napilapban lehetett voksolni. A legtöbb szavazatot II. Rákóczi Ferenc fejedelem kapta, majd Corvin Mátyás királyunk után Árpádházi Szent Erzsébet, a dóm védőszentje következett, utánuk pedig a többi nagyok: Bocatius János bíró, Illenfeld Ferenc harangöntő mester és mások. Hogy ki mindenki, erről véglegesen csak májusban, a 2004-es Kassai Napok rendezvénysorozat megnyitásakor győződhetünk meg. Viszont addig is érdemes feleleveníteni azokat az ismereteket, amiket a kassai Orbán-toronyról tudni lehet.

A tornyot, abban a formájában, ahogy ma is létezik 1628-ban Lindner Márton, Bethlen Gábor fejedelem Eperjesről származó udvari építésze emelte. Helyén az 1556-os nagy tűzvész áldozatául esett Rubra Turris( Vörös-torony) állt. Az 1628-ban épített Orbán-torony alsó részének négy oldalához – a régi metszetek tanúsága szerint – hajdanában apró bolthelyiségek, kis műhelyek és egyéb árusító bódék is épültek de akárhány képet nézünk, ezek formája és alakja minden ábrázoláson másféle. Hol zárt, hol árkádos megoldásúak. A XIX. század végén a kassai restaurálók – radikális megoldásként – a toldaléképítményeket teljes egészében lebontották, és a torony még a XX. század első évtizedeiben is a sisakcsúcsától egészen a földig eredeti formájában, teljesen szabadon állt. Petőfi barátja, az eperjesi költő, Kerényi Frigyes ezért méltán így írt róla: „Didergő lámpások őrtüzénél állott az éjszakában zordul a Vén Orbán, a magános, sötét torony. Széles mellét északnak kitárta s rontotta a szörnyű hófalanxot, míg az halálba roskadtan elhevert.”

Az Orbán-torony 1628-as felszentelésekor a bejárati ajtó felé egy vörös márványtáblát helyeztek, melynek felső részén egy latin vers olvasható, amelynek magyar fordítása így hangzik: „Ha ismerni akarod, ó néző, e felállított torony létesítőit, ide vetett tekintettel megtudod. Mert itt ragyog a bíró és a szenátorok dicső sora, akiknek kezében volt ekkor a hatalom. Ó, áldott Háromság! Add, hogy oly tetszést nyerjenek tanaid, hogy az egeken át harsogjon ütésemnek szent szava. Az Úr 1628. esztendejében.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?