Történelmi séta Érsekújvárban, magyar idegenvezetővel

Érsekújvár
Érsekújvár |

A járási székhelyre látogatók és a városban élők számára egyaránt különleges élményt jelenthet, ha Strba Sándor helytörténész, nyugalmazott tanár vezetésével történelmi sétán vehetnek részt. Az első érsekújvári sétát május 21-én 10 órától tartják magyar nyelven.

Az önkormányzati lap tájékoztatása szerint a főtéri kultúrházban lévő Turisztikai Információs Központban várják az érdeklődők előzetes jelentkezését személyesen, vagy a 035/6445 303-as telefonszámon. Strba Sándor már a járványhelyzet idején elmondta, hogy 2022-ben temetői történelmi sétákat szervez, a Szent József köztemetőben és a zsidó temetőben.

A tavalyi templomi sétára több mint hetven látogató érkezett. A magyar nyelvű városnézés során szó lesz a titokzatos városi kazamatákról, az áruló Ocskay László lefejezéséről, az érsekújvári vár kútjáról és a zsidó hagyományokról. Az érsekújvári séta hivatalos útvonala a főtérről indul, az egykori és a jelenlegi műemlékek, szobrok bemutatásával folytatódik, az érdeklődők megtekintik a Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplomot, a ferencesek templomát és kolostorát, ellátogatnak a Kálváriára, a zsinagógába, és nem hagyják ki a Bibliotheka Kaláka Magánkönyvtárt sem, amelynek alapítója a Strba házaspár. A jeles helytörténész trilógiát írt Érsekújvár történetéről, az első kötetben, A letelepedés első nyomaitól a vár lebontásáig címmel írta meg a város történetét. Három évre rá jelent meg az Érsekújvár II című kötet, amelynek A vár lebontásától a második világháború befejezéséig (1724–1945) címet adta. Két év kitartó munkájának eredményeként nemrég napvilágot látott a befejező kötet, amelyben a második világháború végétől a független Szlovák Köztársaság megalakulásáig részletezi az érsekújvári társadalmi, politikai és történelmi eseményeket.

Strba Sándor 2019-ben kiadott és 2020-ban második magánkiadást is megért Érsekújvári Turistakalauz című könyve magányos felfedezőutakon segítheti a város történelmi múltja iránt érdeklődőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?