Tojásfestés emuk között

Vágkirályfa. Ha az időjárás engedi, vizesvödörrel is locsolkodnak majd a húsvéti népszokásokat népviseletben megelevenítő fiatalok a Vágkirályfa melletti Humanita Gyermekfarmon.

Vágkirályfa. Ha az időjárás engedi, vizesvödörrel is locsolkodnak majd a húsvéti népszokásokat népviseletben megelevenítő fiatalok a Vágkirályfa melletti Humanita Gyermekfarmon. A gazdaságban, ahol mentálisan sérült gyerekekkel is foglalkoznak, rendszeresen a széles nyilvánosság számára is szerveznek húsvéti foglalkozásokat. Gyerekek és szüleik is kipróbálhatják a tojásfestést, húsvéti díszek készítését, virgácsfonást, sípfaragást és hasonlókat.

Mivel magánállatkertként is működő létesítményről van szó, ahol emukat is tartanak, és néhány éve még afrikai struccok is voltak itt, hatalmas strucc-hímestojást is láthatnak majd az ide látogatók. Az egyiket maratásos technikával, a másikat szalmaragasztással díszítették ügyes kezű hagyományőrzők. Az emu tojása már magában is érdekes – zöld színezetű. A farm vezetője, Bertram Beták a feleségével, Marikával vezeti a foglalkozásokat nagypénteken és szombaton, azaz március 21-én és 22-én délután 14 órától. Húsvét vasárnap 14 órától kiszebábu-égetést szerveznek. A szalmabábut követő menet a farmról megy ki gyalogosan, illetve lovas kocsin a közeli Vág-partra, ahol a bábut meggyújtják és a Vág vizébe hajítják. A farm gazdái mindhárom napon várják az érdeklődőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?