Tobogánnal a koronavírus ellen

téli stadion rimaszombat
Rimaszombat |

A koronakrízis miatt Szlovákia minden önkormányzata jelentős bevételkiesésekre számít. Rimaszombat korábbi költségvetését is módosítani kell. Több önkormányzati képviselő elégedetlen, állítják, a város polgármestere nem tájékoztatja őket, és érdekes beruházásokra megy el a pénz.

Roman Vaľo, a Merjünk gyorsítani (Odvážme sa zrýchliť) képviselői frakció vezetője az Új Szónak elmondta, hogy máig nem kapták meg a várostól a költségvetés módosítására vonatkozó javaslatot. A város vezetése még mindig nem hozta nyilvánosságra a pontos számokat arról, hogy mekkora lesz az adókiesés a koronavírus miatt, csak becslések vannak. A képviselő szerint a város nagyrészt a részadóból és a helyi adókból befolyt összegből él, becslésük szerint a hiány akár 2-2,5 millió euró is lehet. A korábban tervezett kiadásokat így nem lehet tartani. A képviselő-testület csak a beruházásokról dönthet, a személyi kérdésekről, az alkalmazottak béréről a polgármester dönt. Roman Vaľo leszögezte, hogy a költségvetési vitából nem akarnak politikát csinálni, mivel a jelenlegi helyzetben gyorsan és határozottan kell reagálni. A képviselő szerint a helyzet kritikus: már a részadóból kieső 2 millió euró körüli összeg is fájdalmas hiányt jelent, de a költségvetés más bevételekkel, például az ingatlanok eladásából befolyó összeggel is számolt, amelyekről szintén le kell mondani. „Nem hiszem, hogy ebben az évben magáncégek vagy beruházók érdeklődnének a város vagyona iránt"– mondta Vaľo, aki szerint az is kérdéses, hogy az emberek hogyan tudják majd befizetni a helyi adókat a krízis miatt. A képviselő hangsúlyozta, hogy a városnak nincs más bevételi forrása.

tobogán

Érdekes beruházások

A járványhelyzet miatt az önkormányzatok többsége meghúzza a nadrágszíjat és leállítja, illetve elhalasztja a nem létfontosságú beruházásokat. Rimaszombat polgármestere, Jozef Šimko azzal büszkélkedett a közösségi médiában, hogy Kurincon továbbra is nagy erőkkel építik a tobogánt a hozzá tartozó medencével. A tobogán építéséről az önkormányzat még 2017-ben döntött, akkor 35 000 ezer eurót különítettek el a tervdokumentációra. Az eredeti tervek alapján a 2018-as nyári szezonra kellett volna elkészülnie. A projekt eddig 480 345,30 eurójába került a városnak (ebből 300 ezer euró kölcsön, a többi a város saját forrása), most május 31-re kell elkészülnie. Az önkormányzat eredetileg azt tervezte, hogy a kurinci Zöld Víz üdülőközpontot június 15-én megnyitják, ez a jelenlegi helyzetben kérdésessé vált. Így elképzelhető, hogy a látogatók még akkor sem használhatnák a tobogánt, ha az a megadott időpontra elkészülne. A üdülőközpont sportlétesítményeit, a teniszpályát, a minigolfot tegnaptól megnyitották a nyilvánosság számára, naponta 10 és 18 óra között látogatható.

Az elmúlt napokban elkezdték a városi téli stadion rekonstrukcióját is. Ennek felújítását még tavaly hagyta jóvá az önkormányzat, a munkálatok azonban csak most indultak el. A Merjünk gyorsítani frakció szerint ez felelőtlen lépés volt, mivel a felújítás árából három hónapig fizethették volna a városi hivatal alkalmazottjainak bérét. A frakció szerint inkább tárgyalások útján el kellett volna érni, hogy a stadionra kapott támogatás határidejét meghosszabbítsák, hogy az építkezés ne a koronakrízis közepén kezdődjön el.

Hiányos kommunikáció

Roman Vaľo szerint az sem segít, hogy a képviselők nehezen jutnak információkhoz a várostól. Jozef Šimko polgármester jelenleg idejének nagy részét Pozsonyban tölti, mivel ülésezik a parlament, Vaľo szerint pedig nélküle nem születik döntés kulcskérdésekben.

„Fontos lenne, hogy a város olyan lépéseket tegyen, melyekkel megmenthetnék a város alkalmazottainak a munkahelyeit"

– mondta a képviselő, és emlékeztetett, hogy Rimaszombat a legnagyobb munkaadó a régióban. A Merjünk gyorsítani képviselői ebben a helyzetben nem fognak ragaszkodni ahhoz, hogy megvalósítsák azokat a fejlesztéseket, melyekkel a korábbi költségvetés számolt, tisztában vannak azzal, hogy ezeket el kell halasztani. Néhány nappal az önkormányzati ülés előtt azonban még semmit sem tudnak arról, hogy a város vezetése milyen javaslattal áll elő. A koronavírus-járvány megjelenése óta egyszer ülésezett az önkormányzat, a képviselők pedig Vaľo elmondása szerint hivatalosan még arról sem kaptak tájékoztatást, hogy kik a városi válságstáb tagjai. „Nem lehet egy bunkerből irányítani a várost."

Csak később tájékoztat

A költségvetésben várható kiesés nagyságáról és ennek fényében a beruházások sorsáról szóló kérdéseinkkel Štefan Szántót, a városi hivatal vezetőjét is megkerestük, de ő azt mondta, érdemi információval csak az önkormányzati ülés után szolgálhat. A városi képviselő-testület várhatóan kedd délután tárgyal a költségvetésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?