<p>Negyedik alkalommal tervezi a területrendezési terv módosítását Pozsony önkormányzata. A terv elérhető a város honlapján, a lakosok június 6-ig mondhatják el észrevételeiket.</p>
Több zöldet szeretnének a főváros lakói
Kevesebb épületet, több zöldövezetet szeretnének Pozsony lakói. A területrendezési terv változtatásait három csoportba rendezték, tájékoztatta a SITA hírügynökséget Vladimír Hrdý építész, a terv előkészítője. Az első részbe azok a változtatások tartoznak, amelyeket a városi tanulmányok alapján megtárgyaltak és értékeltek. A második részben az egyes városrészek javaslatai és kérései szerepelnek. Sok helyen alakítanak ki zöld- és pihenőövezetet.
Az előkészített változtatások között szerepel az Óvárosban levő Posta utcai építkezés engedélyezése. Az Óvárosban élők nem örülnek ennek, az idősebbek még emlékeznek arra, amikor ezen a helyen park volt, melynek helyére szállodát építettek. Jela Plencnerová építész szerint a területrendezési terv általános, nem jelenti azt, hogy az egész területet beépítik, illetve beépíthetővé nyilvánítják. „A város területrendezési terve általánosan szól arról, mely területeket lehetne beépíteni, a zóna területrendezési terve pedig meghatározza, hogy építkezésre vagy zöldövezet kialakítására használják a területet” – nyilatkozta Plencnerová a SITA-nak.
A város az új területrendezési tervben javasolja Dunacsún városrészben a mezőgazdasági területek, illetve a récsei szőlőhegyek építkezési területté nyilvánítását. Dunacsúnban petícióval reagáltak a lakosok a változtatás ellen, a városrész képviselői sem támogatták. A petíciót aláírók úgy vélik, az építési területek bővítésével elviselhetetlen mértékben nőne a lakosok száma, a városrész infrastruktúrája nem tudná kiszolgálni az ott lakókat. A petíciót január 30-án juttatták el a képviselő-testülethez, a javaslatból kivették ezt a részt. Milan Ftáčnik, Pozsony polgármestere nem írta alá a javaslatot, szerinte veszélyezteti a területrendezési terv módosítását. A területrendezési terv hétfői bemutatóján már úgy vélekedett, a képviselők azokról a javaslatokról döntenek, amelyeket sikerül megtárgyalniuk, a problémás pontokkal később foglalkoznak. A főváros lakosai a városi hivatalnak levélben vagy elektronikus úton az [email protected] e-mail címre küldhetik el véleményüket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.