Több százan vettek részt vasárnap este a rendhagyó Mikulásfutáson

A rendezvényből származó bevételt teljes mértékben a Svetielko pomoci nonprofit szervezetnek ajánlották fel
Kassa |

Az immáron tizedik alkalommal megrendezett, karitatív célokat képviselő mikulásfutás a karácsony előtti hangulat és a jótékonyság kombinációja. A rendezvényből származó bevételt teljes mértékben a Svetielko pomoci nonprofit szervezetnek ajánlották fel, amely fiatal rákbetegeknek és családjaiknak nyújt támogatást.

Az immáron tizedik alkalommmal megrendezett jótékonysági Mikulásfutás rengeteg embert mozgatott meg. Voltak köztük olyanok, akik egyedül vagy párban futottak, voltak akik családostul, voltak akik csapatostul, s bizony voltak olyanok is, akik egy teljes amerikai focicsapat képviseletében, könyökvédőkkel és sisakokkal felszerelve jelentek meg és futották le a nagyjából négy kilométeres távot. 

„Azért döntöttünk úgy, hogy támogatjuk ezt a jótékonysági futást, mert kassai klub vagyunk, és meg akartuk mutatni a kassaiaknak, hogy ebben a városban is vannak ún. amerikai futballisták. Klubunk 2012 óta működik, és rendszeresen részt veszünk az ilyen és ehhez hasonló jótékonysági és karitatív rendezvényeken. Nem ez volt az első futásunk, és biztosan nem is az utolsó! A vasárnap esti mikulás futásra nem kellett különösebben felkészülnünk, hiszen hozzászoktunk ahhoz, hogy minden időjárásban és változó körülmények között a szabadban edzünk. Egyébként jövőre, azaz a 2024-es szezonban a magyar bajnokságban fogunk játszani, ami újdonság lesz számunkra, mivel az elmúlt 4 évben nem tudtunk Szlovákiában részt venni az úgynevezett tackle season-ban. Már nagyon várjuk a mérkőzéseket, és főleg a kassaiak örülhetnek, hiszen az alapcsoportból 2 mérkőzést itthon, Kassán fogunk játszani” – nyilatkozta az Új Szónak Matej Engler, a kassai Cassovia Steelers csapat egyik tagja.

futók
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?