Több pénz jutott idén a déli járásokba

Besztercebánya. A 2002-es évhez képest lényegesen megnövekedett a Besztercebánya megye déli járásaiba áramló állami forrásokból származó beruházási tőke nagysága. Két évvel ezelőtt még Besztercebánya és Zólyom kapta a legtöbb állami támogatást, a megyei jogkörök bővülése után azonban a helyzet alapvetően megváltozott.

Besztercebánya. A 2002-es évhez képest lényegesen megnövekedett a Besztercebánya megye déli járásaiba áramló állami forrásokból származó beruházási tőke nagysága. Két évvel ezelőtt még Besztercebánya és Zólyom kapta a legtöbb állami támogatást, a megyei jogkörök bővülése után azonban a helyzet alapvetően megváltozott. Ennek áldásos hatását elsősorban a Rimaszombati, a Losonci és a Nagykürtösi járás egészségügyi és középfokú oktatási intézményei érezhetik. Míg 2002-ben a Losonci járásba 1 671 000 korona jutott az állami támogatásokból, 2003-ban ez az öszszeg már 32 940 000 koronára emelkedett, az idei költségvetés pedig közel ötszöröse a két évvel ezelőttinek és 47 913 000 koronára növekedett. A Rimaszombati járásban két éve mindössze 4 200 000 korona állami támogatás érkezett, a tavalyi évben ez a járás már 54 890 000 koronát kapott, idei támogatási keretét pedig 47 548 000 koronában határozták meg a megyei költségvetésben. A Nagykürtösi járás támogatása az elmúlt két év alatt a 2002-es szinthez képest háromszorosára emelkedett. Idén a Nagykürtösi járásba 18 739 000 koronányi állami támogatás érkezik folyamatosan. A célirányosan felhasználható támogatási összegeket főként a déli járások oktatási és egészségügyi intézményeinek modernizálására használták fel az idén. „A számok magukért beszélnek. Mindenképpen igyekszünk a lehető legnagyobb mennyiségű állami támogatást a gazdaságilag és infrastrukturálisan még mindig hátrányos helyzetben lévő járásokba irányítani. Ehhez a megyei önkormányzatban eddig sikerült támogatást találnunk, és reméljük, továbbra is képesek leszünk a legjobban rászorulók számára kieszközölni a támogatást” – nyilatkozta Tinta János, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?