Több parkoló a Galánta központjában lakóknak

Galánta |

<p>A város képviselő-testülete múlt heti ülésén a járási székhely központjában épülő polifunkciós épülettel is foglalkozott.</p>

A befektető Ava Stav vállalat kérvényt nyújtott be a parkoló alatti területek tulajdonviszonyának rendezésére.A kivitelező bérbe veszi a parkoló alatti területet a várostól. Az előzetes megegyezések értelmében 43 parkolóhelyeket épített, a mélygarázsba további 27 autó fér. Az épületben 46 lakás van, amihez összesen hetven parkoló tartozik. A testület elé terjesztett javaslat szerint a vállalat tíz rendes és egy, a mozgáskorlátozottaknak kialakított parkolóhelyet ajánlott fel a városnak és a Zornička lakótelepen élőknek. A kérvényt a városi hivatal bizottságai és osztályai véleményezték, de az álláspontjuk nem volt egységes. A városatyák ezt kifogásolták, elhangzott, hogy nem nekik kell eldönteniük, melyik a megfelelő álláspont. Ján Poľakovský, a városi hivatalvezető helyettese elmondta, ebben az ügyben a városfejlesztési osztály szava a döntő. Határozatot fogadtak el arról, hogy ezentúl a városi hivatal egységes álláspontját terjesszék a testület elé. A képviselők és a lakosok megegyeztek abban, hogy a tíz parkolóhely nem elég, a kérdésről egy órát vitatkoztak a városatyák. „A lakosok többségének a város épített nyilvános parkolóhelyeket. Ebben az esetben 29 parkolóhely szerepelt az építkezési engedélyben, a befektető egy másik terület felhasználásával 42 parkolóhelyet épített. Ezért olyat kompromisszum született, hogy 14 parkolóhelyet kijelölt parkolóként meghagyunk a befektetőnek, és az engedélyben levő, fennmaradó 29-et felajánljuk, a város lakóinak. Úgy gondolom, ezzel javítottunk az ott élő lakosok helyzetén” – mondta Peter Závodský képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke. Hozzátette, a lakosoknak korábban nyolc parkolóhelyük volt. Az ülésen részt vettek a lakótelepen élők, a kérdés megtárgyalása előtt vita alakult ki a teremben. A végén a lakosok és a képviselők is elégedettek voltak az eredménnyel. Felvetődött, hogy az építtető később nem teszi-e fizetőssé a megépített parkolót. Závodský szerint ez kizárt, mivel a terület a város tulajdona és a változtatásokat a városnak kell engedélyeznie. Takáč Zsolt képviselő elmondta, ha az építkezés kezdetén konkretizálták volna az építési engedélyt, most nem kellene ilyen ügyekkel foglalkoznia a képviselő-testületnek. „Úgy gondolom, hogy a befektetőnek nem főnyeremény a döntésünk, a lakosoknak igen. Nem az építkezés utolsó fázisában kellene erről dönteni. Előbb pontosítani kellett volna az építési engedélyt, de ez nem történt meg. A 2008-ban kiadott engedély általános, csak néhány dolgot konkretizáltak benne. Az építtető a saját pénzét fektette be a város vagyonába, előfordulhat, hogy nem fogadja el a döntésünket” – mondta a képviselő. Megkérdeztük Gyurkovics Sándort, az Ava Stav ügyvezető igazgatóját, aki egyéb munkaügyek miatt egyelőre nem foglalkozott a városatyák döntésével. A képviselők elismerték, hiába vannak az új parkolóhelyek, ha reggel a munkába utazók oda parkolnak az autójukkal, majd tömegközlekedési eszközzel utaznak tovább. A területet 23 évre adta bérbe a város, négyzetméterenként évi 2,20 euróért. A város honlapján található információk szerint az utolsó simításokat végzik az épületen, festik és takarítják a lakásokat, lefektetik a padlót, elhelyezik a korlátokat. Az épület körül elrendezik a területet, lerakják a járólapokat. Az épületet február végén adják át. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?