Több mint 800 ezer euróból fejleszthet a Selye Egyetem

Róbert Zsembera
Komárom |

Róbert Zsembera, az oktatási minisztérium államtitkára május utolsó napjaiban személyesen kereste fel a Selye János Egyetemet (SJE). A tárca pályázatain nemrég összesen több mint 800 ezer eurót nyert el az intézmény, amelyet különféle infrastrukturális fejlesztésekre fognak majd felhasználni.

Informatív, baráti találkozón egyeztetett május utolsó napjaiban az államtitkár és a SJE vezetősége. Zsembera megtekintette a Gazdaságtudományi és Informatikai Karon (GIK) található robotikai központot, ill. érdeklődött az egyetem biztonsági rendszere iránt is. A tárca közleménye emlékeztet: a SJE idén ünnepli fennállásának 20. évét, s nélkülözhetetlen szerepet tölt be a szlovákiai magyar közösség egyetemi szintű képzésében. Az egyetlen magyar tannyelvű állami egyetemre főleg a Komáromi, Érsekújvári és Dunaszerdahelyi járásokan élő hallgatók járnak, de vannak diákjaik egészen a távoli Királyhelmecről is.

Az oktatási minisztériumnál nemrég két pályázaton is jelentősebb összeget nyert el az egyetem. Összesen 713 ezer eurót költhetnek majd el a GIK infrastruktúrájának fejlesztésére. Ez egyfelől az energetikai hatékonyságot növeli majd napelemek, hőszivattyú, klíma, ill. a tetőtér szigetelésének segítségével. A projekt része lesz egy felvonó, valamint kerékpártároló és a biztonságot szolgáló sorompó kialakítása is. További 100 ezres összeget fordíthatnak a főépületnél található sportközpont épületére is.

Nagyra értékelem az egyetemvezetés hozzáállását, amely szüntelenül igyekszik javítani a tanulás feltételein. Erről tanúskodik a nemzetközi kapcsolatok színvonala, de az új tanulmányi programok indításának mérlegelése is, amelyek által szeretnék elejét venni a diákok külföldre való távozásának” – közölte Róbert Zsembera. Hozzátette, hogy az egyetem széleskörű tanulási lehetőségeket kínál a főleg a dél-szlovákiai területekről származó hallgatóknak.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a szlovák kormánynak, de a Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Ifjúsági Minisztérium fő képviselőinek azért, hogy támogatják az oktatási intézményünket, amely a maga kategóriájában Szlovákiában egyedülállónak számít. Megteszünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy ezeket a pénzeszközöket az oktatási környezet minőségének javítására használjuk fel” – közölte Juhász György rektor. Hozzáfűzte: reméli, hogy a felújított helyiségek és jó színvonalú tanulmányi programok kínálata által a magyar tannyelvű szlovákiai iskolák minél több érettségizőjét meg tudnak majd szólítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?