Több családot látogat a roma misszió

Kamocsa/Udvard/Bátorkeszi.

Kamocsa/Udvard/Bátorkeszi. A kedvezőtlen szociális helyzetben lévő családok felzárkóztatását, foglalkoztatását és képzését felvállaló hazai roma polgári szervezetek képviselői jelentik az összekötő kapcsot a német és holland segélyszervezetek között, amelyek a roma misszió megkeresésére küldik az adományaikat az országba. Az udvardi Roma Csillag Polgári Társulás vezetője, Solčáni Emília jóvoltából a megajándékozottak egyike volt Nemeš Ilona és gyerekei, a család a közelmúltban ingatlancsalók áldozata lett. Ilona két gyereket nevel egyedül, az egyik értelmi fogyatékos. Az anya a gyermekgondozási segélyből törleszti a felvett – és elveszett – félmilliós hitelt, férje börtönbüntetését tölti.

A roma misszió kezdeményezője a kamocsai református egyházközség, amelynek tagjai a gútai idősek otthonát is pártfogolják. „Roma misszióval már gömöri szolgálatom idején is foglalkoztam, majd 2004-től a kamocsai református gyülekezet segítségével az Érsekújvári és Komáromi járás mintegy hat-nyolc, romák lakta településén folytattam a munkát. Az adományok kiosztásánál is fontosabbnak tartom a fiatalokkal való foglalkozást, akik a közösségbe 2007-től egyre gyakrabban hozzák el a szüleiket, nagyszüleiket is” – árulta el Iliás Tamás református lelkész, a roma misszió önkéntese. A kamocsai gyülekezet együttműködik a Kardos Attila által 2003-ban alapított Bátorkeszi Roma Szervezettel is. A komáromi járásbeli településen az adományok szétosztása mellett egyre több érdekes rendezvényt kínálnak a fiatalok számára. Bátorkeszin idén áprilisban is megrendezik a nemzetközi roma szavalóversenyt, amelyre a szervezők Hollandiából kaptak támogatást.

Műhelymunka a roma házban

A roma misszió önkéntesei házat szeretnének vásárolni valamelyik általuk segített településen. A családi porta műhelyeiben több hagyományos cigánymesterséget elevenítenének fel. Jelenleg támogatókat keresnek a projekt megvalósításához. A tervek szerint a házban kovácsműhelyt rendeznének be, az „alkalmazottak” szövőszéken is dolgozhatnának, vagy fafaragással foglalkoznának. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?