<p>A hétvégén több verekedés volt a dunaszerdahelyi járásbeli községben. Az incidensek mögött két harminc év körüli férfi áll, akik helyi nehézfiúkként állítják be magukat. A bíróság ma dönt az előzetes letartóztatásba helyezésükről.</p>
Tízéves börtön lehet a kocsmai verekedésből
Szombat éjjel verekedés tört ki az egyik apácaszakállasi vendéglőben. A rendőrség tájékoztatása szerint két helyi férfi zárórakor sem akarta elhagyni a vendéglőt, szóban, majd fizikailag bántalmazták a tulajdonost. „A hatvan éves nő a támadás miatt a földre esett és mindkét vállát eltörte, hat héten túl gyógyuló sérüléseket szenvedett” – nyilatkozta Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Both Péter, a dunaszerdahelyi járási rendőrkapitány lapunknak elmondta, a két férfi egy másik verekedésben is részt vett az éjjel. „Később Ekecsen egy bár előtt megtámadtak és bántalmaztak több fiatalt. Ott nincsenek olyan komoly sérülések, de még tart a vizsgálat, felmerül a garázdaság gyanúja” – közölte Both Péter. A tettesek a verekedés közben állítólag azt hangoztatták, hogy ők a helyi nehéz fiúk, akik sakkban tartják a környéket és befolyásuk miatt nem érdemes kiállni ellenük. „A Csallóköz más falvaiban nem jellemző az ilyen brutális megnyilvánulás” – mondta a rendőrkapitány utalva arra, hogy a két férfi viselkedése a mintegy tíz évvel ezelőtti állapotokat idézi, amikor az alvilág uralta a járást. Polák László, Ekecs polgármestere leszögezte, az elmúlt évtizedekben sokat változott a helyzet a környéken.
A dunaszerdahelyi rendőrök kedden Nagymegyeren elfogták a garázdálkodókat. A nyomozó mindkettőjüket testi sértéssel és garázdasággal gyanúsítja, és javaslatot tett az ügyésznél az előzetes letartóztatás elrendelésére. „A 36 éves és 31 éves gyanúsítottak súlyos testi sértés miatt négytől tíz évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak” – közölte a szóvivő. Both Pétertől megtudtuk, a fiatalabb gyanúsított büntetett előéletű. Az előírások szerint a bírónak 72 órán belül döntenie kell arról, szabadon engedi-e a gyanúsítottakat, vagy vizsgálati fogságba küldi a két férfit.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.