Tizenegy új térfigyelő kamerát szerelnek fel Rimaszombatban

Rimaszombat |

A napokban összesen 11 új térfigyelő kamerával bővül a városi kamerarendszer Rimaszombatban. A kamerák között lesz statikus és forgatható is. A beruházás összköltsége meghaladja a 15 000 eurót. Az önkormányzat saját forrásból téríti az összeget.

Berecz Péter, a rimaszombati városi rendőrség parancsnoka elmondta: a kamerák helyének kijelölésekor figyelembe vették a polgárok, a városi képviselők és az egyes városrészek bizottságainak kérését is. A legtöbb új kamerát a legnagyobb rimaszombati lakótelepen, a nyugatin fogják elhelyezni. Egy-egy térfigyelő kamerát felszerelnek a Rima lakótelepen, a városi amfiteátrum környékén, valamint Szabadkapuszta és Alsópokorágyvárosrészekben is.  

A 11 ezer eurós beruházás keretében a kamerák mellett új, nagyobb monitorokat is vásárolnak a rendőrségi megfigyelőközpont részére. A maradék 4000 euróból az önkormányzat tápkábeleket és jelátviteli kábeleket szerez be.

Rimaszombatban 2004 óta működik a kamerarendszer. Ekkor szerelték fel az első két térfigyelő kamerát a Fő téren. A rendszer jelenleg 34 kamerából áll, az említett 11 új eszköz elhelyezése után már 45 térfigyelő kamera lesz a városban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?