Tíz évet kapott az apagyilkos, fellebbezett

Eperjes |

<p>Az Eperjesi Járásbíróság csütörtökön egy több mint 19 éves gyilkossági ügyben hozott ítéletet.&nbsp;</p>

Gustáv M. még 1996 május 1-jén gyilkolta meg édesapját: egy veszekedés után leszúrta őt a konyhában. Az akkor 25 éves Gustáv külföldre menekült, és ott bujkált több mint 18 évig. Végül lejárt jogosítványa buktatta le őt egy közúti ellenőrzés során Varsóban. A férfira akkor már európai körözést adtak ki. 2014 szeptemberében a lengyel rendőrök őrizetbe vették őt, majd kiadták Szlovákiának. A bírósági eljárás idén májusban kezdődött. A vádlott beismerte tettét, de állítása szerint önvédelemből követte el azt. Édesanyja a bíróságon elmondta: az apa hosszabb ideje fölényesen viselkedett a fiúval, a gyilkosságot megelőzően Gustáv barátnőjén vesztek össze, aki férjes asszony volt akkoriban. Az édesanya azt is elárulta, hogy a fiút az eset után mindenki halottnak hitte, majd nyolc év elteltével hivatalosan is halottnak nyilvánították őt. Az asszony elmondása szerint így lehetővé vált az örökséggel kapcsolatos ügyek rendezése, és hozzáférhetett ahhoz a pénzhez, melyet a fiú a neki adományozott lakás eladásából szerzett. A bíróság bünösnek mondta ki Gustávot, és tíz év szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és az ügyvéd azonnal fellebbezett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?