Tiltakozó nagygyűlés a hulladékfeldolgozó ellen

Holnap tiltakozó nagygyűlést szerveznek a városba terve- zett hulladékmegsemmisítő üzem ellen. A HC Logistik vállalat Green Park Štúrovo néven létesítene üzemet Párkányban.PárkányA szervezők térségi összefogásra számítanak, és szívesen látják a környező településekről érkező tiltakozókat is.

Holnap tiltakozó nagygyűlést szerveznek a városba terve- zett hulladékmegsemmisítő üzem ellen. A HC Logistik vállalat Green Park Štúrovo néven létesítene üzemet Párkányban.

Párkány

A szervezők térségi összefogásra számítanak, és szívesen látják a környező településekről érkező tiltakozókat is. „Bízom benne, hogy elegen leszünk. A polgári engedetlenség egyik formája a petíció volt. A nagygyűléssel szeretnénk egyértelművé tenni, hogy egy fürdővárosban nincs helye efféle beruházásnak. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos kérdések megoldása sürgős és nehéz feladat, amelyre nem megoldás egy lakóövezet közvetlen közelébe tervezett hulladék-megsemmisítő” – hangsúlyozta Szigeti László. „A képviselők elutasították a HC Logistik és később a Vašo Invest beruházási tervét is, mivel azok ellentétesek a város, illetve a környező települések érdekeivel, és komoly aggályok merültek fel a tervezett üzemek környezetre és egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban. A nagygyűlésen a lakosoknak is lehetőségük nyílik arra, hogy megerősítsék ezt a döntést” – nyilatkozta lapunknak Vitkó Andrea.

A HC Logistik korábban beterjesztett (majd visszavont) beruházása ellen előbb a civilek, majd az MKP indított petíciót. A civilek elektronikus petícióját néhány nap alatt több mint ezerhatszázan, az MKP petícióját több mint hétezren írták alá. Az üzem újabb próbálkozása nagy visszatetszést keltett. Többen úgy vélik, Eugen Szabó polgármesternek személyes érdeke fűződik ahhoz, hogy a beruházás megvalósuljon. Szabó a város honlapján közzétett nyílt levelében visszautasítja a vádakat. „Sosem titkoltam, hogy támogatom azokat a lépéseket, amelyek ipari létesítmények telepítéséhez vezetnek városunkban. Azonban nagyon zavar a fokozott erőfeszítés – sajnos néhány képviselő részéről is –, hogy úgy tüntesse fel ezt a beruházást, mintha ahhoz személyes érdek fűzne, és mindenáron keresztül akarnám vinni. Ez így nem igaz. Egyedüli célom, hogy úgy lépjek fel, ahogy városunk érdekei kívánják. Kérem, hogy az említett projektet ne kapcsolják össze a nevemmel” – kommentálta az ügyet a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?