Tiltakozást szerveznek Nagyszombat megye önkormányzatai

ZMOS

A Nagyszombat Megyei Önkormányzaton belül regionális szinten működő Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) augusztus 22-ére szervez tiltakozó felvonulást Nagyszombatban. A Stabil és egészséges városokért és falvakért névre keresztelt felvonulás 11:00 órakor kezdődik a Szentháromság téren (Trojičné námestie) – tájékoztatott a jászlóapátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) régió ZMO irodája. A felvonulással a helyi önkormányzatok rendkívül rossz pénzügyi helyzetére akarják felhívni a figyelmet.

„A Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) ismételten rámutatott azokra a törvénymódosításokra, amelyek negatív hatással vannak a városok és falvak költségvetésére” – közölték a szervezők azt is hozzátéve, hogy a városok és falvak a csőd és a vagyoni zárlat felé haladnak.

Mint elmondták, a kormány intézkedései miatt több száz millió eurótól esnek el. Állításuk szerint a közigazgatási alkalmazottak és a pedagógusok béremelése, valamint a rekordszintű infláció miatt hirtelen megnövekedett kiadásokat ezekhez mérten kellene kompenzálni, nem csupán szimbolikusan. A helyi önkormányzatoknak a ZMO szerint rendkívül komoly pénzügyi problémái vannak.

Az erdőháti, galántai-vágsellyei és a csallóközi régión belül működő ZMO a felvonulás társszervezőjeként részvételre szólítja fel a városok és falvak képviselőit, a városi és községi hivatalok alkalmazottait, valamint a régió lakosait is.

A ZMOS Pozsonyban is tiltakozó felvonulást tervez szeptember 8-ra és 9-re.

A Pénzügyminisztérium július végén arra figyelmeztetett, hogy már több alkalommal is több lehetőséget kínált fel az önkormányzatoknak arra, hogy indokolt esetben miként kompenzálják nekik a bevételkiesést és a megnövekedett kiadásokat.

A minisztérium szerint többek között a pénzügyi terhelés csökkentéséről, visszatérítendő pénzügyi segítségről, illetve a korábbi visszatérítendő segítség egy részének az elengedéséről van szó. Hozzátették: egyes önkormányzatok már éltek ezekkel a lehetőségekkel.

A pénzügyminisztérium a készülő felvonulás hírére hétfőn úgy reagált, hogy ismételten megszólította a ZMOS-t, a megyei önkormányzatokat tömörítő SK8-at és a Szlovákiai Városok Unióját, hogy készen áll a tárgyalásra az önkormányzatok esetleges pénzügyi támogatásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?