Tiltakoznak az államiak a magán középiskola ellen

Rimaszombat. Egy vendéglátóipari magán szakközépiskola lehetséges terjeszkedése ellen indítottak kampányt a rimaszombati, megyei fenntartású középiskolák vezetői.

Az öt, megyei fennhatóságú intézmény igazgatójának az szúrt szemet, hogy a dunaszerdahelyi székhelyű vendéglátóipari szakközépiskola két osztállyal magyar és szlovák nyelvű oktatást indítana olyan szakágban, amelyet jelenleg Rimaszombatban egyik iskola sem kínál. Emiatt veszélyeztetve érzik létüket, mivel a középiskolába készülő diákok közül – jó toborzással – elég sokat elhódíthatnak a magán szakközépiskolába azok közül, akik eredetileg a megyei fennhatóságú tanintézményekbe készültek. A magán szakközépiskola két olyan szakágban képezne fiatalokat, amelyekből jelenleg hiány van. A vendéglátóipari szakmák iránt – a térségben beindulni látszó idegenforgalomnak köszönhetően – néhány éven belül komoly igény mutatkozhat, arról nem is szólva, hogy külföldi munkavállalás esetén kifejezetten jók az esélyei az ilyen képzettségű szakembereknek. Az oktatást a Nyugat lakótelepi szlovák tanítási nyelvű Štefan Marko Daxner Alapiskola épületében bérelt osztályokban kezdenék meg, erről már tárgyalások folynak. Ha sikerül egyezségre jutnia a városnak és a dunaszerdahelyi magán szakközépiskolának, Rimaszombat éves szinten körülbelül háromszázezer koronás bevételhez juthatna a bérleti díjból. A kiszemelt iskolában bőven lenne hely, befogadóképessége ugyanis hatszáz fő, pillanatnyilag pedig alig háromszázötven diák tanul ott. Hogy végül városi ingatlanban bérel-e osztálytermeket, vagy esetleg máshol néz helyiségek után a magánintézmény, erről Rimaszombat polgármestere fog dönteni. Bizonyos nyomásgyakorlás azonban tapasztalható a képviselők részéről, a testületben ugyanis több megyei fennhatóságú középiskola igazgatója ül. Információink szerint a városi iskolatanács néhány napon belül tárgyalni fog a kérdésről. A városi hivatal oktatási osztályának munkatársa, Orosz István lapunknak elmondta, az ő véleményüket is kikérte a polgármester.

„Adminisztratív kérdésről, egy bérleti szerződésről kell dönteni. A kérdés nagyon egyszerű: akarunk-e segíteni egy városi fenntartású iskolának azzal, hogy tekintélyes bevételhez juttatjuk a bérleti díjból, vagy nem? A kérdés másik oldala pedig az, a helyi középiskolák miért nem gondolkodtak már eddigi is azon, hogy olyan képzést indítsanak, ami pénzt hozhatna a kony?hájukra” – tette fel a kérdést Orosz István, a rimaszombati városi hivatal oktatásügyi szakembere. (szasz)

Kevés a magyar osztály

A vendéglátóipari képzés magyar nyelven is folyna, információink szerint tandíjmentes lenne az oktatás. Évek óta jellemző Rimaszombatra, hogy a helyi szakközépiskolákban kevés esetben nyitnak magyar oktatási nyelvű osztályt, hogy a szlovák tannyelvű osztályokban minél nagyobb legyen a létszám. Közben viszonylag sok a szlovák tannyelvű osztályokban a magyar alapiskolákból érkező diák. Ezért is szúrhat szemet a megyei fennhatóságú intézmények vezetőinek a magán vendéglátóipari szakközépiskola terjeszkedési szándéka. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?