Tévedésből a másik térdét műtötték meg, 65 ezer eurós kompenzációt kér a kórháztól egy szlovákiai férfi

Tévedésből a másik térdét műtötték meg, 65 ezer eurós kompenzációt kér a kórháztól egy szlovákiai férfi
Nyitra |

A kórház szerint azonban a férfi mindkét térde rossz állapotban volt.

A nyitrai kerületi bíróság négy év után döntött annak a betegnek az ügyében, akinek jobb térde helyett bal térdét műtötték meg a nyitrai kórházban.

A kórháznak 6000 eurós nem vagyoni kárt kell megtérítenie. A nehéz szociális alkalmazás miatti kártérítési igény kapcsán nem adtak helyt a felperesnek. „A bíróság a keresetet nagyobbrészt elutasította” – mondta Lenka Kiradžiev, a bíróság szóvivője.

Az ítélet még nem jogerős, az áldozat, František Rapan fellebbezni akar. Nem vagyoni kártérítésként eredetileg 65 ezer eurót kért a kórháztól.

Rapan nem elégedett a bíróság által neki ítélt 6000 eurós összeggel. „A kártérítés összege katasztrófa. Mindenképpen fellebbezni szeretnék” – mondta Rapan az ítélet kihirdetése után.

Ügyvédje, Samuel Baránik szerint a kórház ellenérve az volt, hogy Rapan bal térde is rossz állapotban volt. „A műtőorvos nem ismerte a bal térd állapotát, nem volt információja róla, műtét előtti vizsgálatot sem végeztek” – mondta Baránik.

(refresher.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?