Tett újévi fogadalmat, s ha igen, milyet?

László Ferenc, Dunaszerdahely:
Nem hiszek az efféle babonákban. Számomra nem is igazán ünnep az év utolsó napja, hanem inkább a szórakozásé a főszerep. Nem szoktam újévi fogadalmat tenni, mert amit eltervezek, azt általában betartom, függetlenül attól, hogy új hónap van, új hét vagy éppen új év.

László Ferenc, Dunaszerdahely:

Nem hiszek az efféle babonákban. Számomra nem is igazán ünnep az év utolsó napja, hanem inkább a szórakozásé a főszerep. Nem szoktam újévi fogadalmat tenni, mert amit eltervezek, azt általában betartom, függetlenül attól, hogy új hónap van, új hét vagy éppen új év. De ha már megkérdezték, megfogadom, hogy megveszem az Új Szót minden egyes nap.

Batta György, író, publicista, Komárom:

Nem nagyon hiszek a fogadalmakban, nálam ugyanis nemigen váltak be. Mostanra viszont életemnek abba a fázisába jutottam, amikor is meg szeretném valósítani azt, amire, úgy érzem, mindig is készültem. Jómagam hiszek abban, hogy Isten teremtette a világot, és másoknak is szeretnék segíteni abban, hogy megtalálják őt, felé forduljanak. Ez több mint egy újévi fogadalom, nem is kötődik ehhez a naphoz, egyszerűen most érzem úgy, hogy számomra eljött a feladat végrehajtásának ideje. Imákat írok, amelyek, remélem, sokakat megérintenek.

Veronika Benčíková, rokkantnyugdíjas, Érsekújvár:

Az én koromban az ember már nem szokott év eleji komoly fogadalmakat tenni magának. Tisztában vagyok a saját hibáimmal, ennek ellenére igyekszem „jóban lenni” magammal. A kérdés azonban elgondolkodtatott. Anynyit elárulhatok: ha mégis tettem volna egy fogadalmat, akkor azt ígértem volna meg magamnak, hogy idén végre abbahagyom a dohányzást. Tisztában vagyok azzal, hogy komoly egészségügyi gondjaim miatt meg kellene végre szabadulnom az átkozott nikotinfüggőségtől! Egy tavalyi titkos álmomat még az óév vége felé sikerült valóra váltani. Ennek köszönhetően jelentős változás állt be a magánéletemben, újra a saját lábamra tudok állni, nem függök senkitől sem. Úgy vélem, hogy újévi fogadalmak nélkül is boldogan, elégedetten és reményekkel telve kezdhetem az idei évet.

Urbán Katalin, fényképész-gyakornok, Nagyölved:

Újévkor én nem szoktam megfogadni semmit, a családomban és a baráti körömben sem szoktak ilyenkor fogadkozni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy lehet egy újévi fogadalom önépítő jellegű és ösztönző jellegű is, ha valóban komolyan gondoljuk. A fogadalom ugyanis akarat nélkül fabatkát sem ér, ha valamit akarok, azt meg is valósítom, véghezviszem, de nem fecsegek róla. (jom, vkm, száz, buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?