Tetemes kár keletkezett a galántai bankfiókban

Galánta |

<p>Kétszázötven ezer eurós kár keletkezett a Volksbank galántai fiókjában, ahol pénteken hajnali négy óra körül tűz ütött ki.</p>

A bankot eddig ismeretlen tettesek kifosztották, ezt követően benzinnel locsolták le a földszinti részt. A rablók a magánszéfeket célozták meg.
Tatiana Knapová, a tűzoltóság nagyszombati kerületi szóvivője közölte, hogy a tüzet gyúlékony anyaggal szándékos gyújtogatás okozta. Információink szerint a bank földszinti részét benzinnel locsolták le. A tűz következtében kiégtek a fa ablakok, az álmennyezetés a berendezés, megsérült egy bankautomata és több magánszéfet is feltörtek.

Jana Lukáčová, a Volksbank szóvivője lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a rablás és a tűz következtében kétszázötven ezer eurós kár keletkezett. „Pénz nem tűnt el a bankból, a kliensek magánszéfekben tartott vagyonát lopták el. Ezek az értékek mind biztosítva voltak” – nyilatkozta a szóvivő, aki nem kívánta konkretizálna hány ilyen széf volt elhelyezve a galántai bankban. „Azzal a klienssel, aki ilyen széfet igényel, szerződést kötünk, amely megszabja, milyen értékeket és mit tárolhatnak a széfben, ez alapján készpénz nem helyezhető el a széfben. Viszont a széf tartalmát a bank alkalmazottjai nem ellenőrzik. Így nem lehet kizárni, hogy pénzt is tárolnak a széfben” – tette hozzá a Jana Lukáčová. Megtudtuk, hogy a bank automatából nem tűnt el pénz.
Helyszíni riport szombati nyomtatott kiadásunkban.

"http://videa.hu/flvplayer.swf?v=190NSkndRdN0FnOH" />
szólj hozzá: Bankrablás - helyszínelés

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?