Terroristák támadták meg a kassai kórházat

Kassa. Tegnap reggel tíz órakor a Timon utcai katonai kórházat terrortámadás érte.

A támadásnak sok halálos áldozata volt, a terroristák vegyi fegyvert tartalmazó csomagot rejtettek el az épületbenCsonka Sz. György felvételeA helikopterek, a szirénázó mentő- és tűzoltóautók megjelenése a környéken mindenkit váratlanul ért. Kivéve a kórház vezetőit, ők szervezték ugyanis – a Kassai Kerületi Hivatallal közösen – a gyakorlatot.

Az akció tíz órakor kezdődött, és 10 óra 50 perckor, a terroristák ártalmatlanná tételével fejeződött be. A terrortámadásnak sok „halálos” áldozata volt, mert a támadók vegyi fegyvert tartalmazó csomagot rejtettek el az épületben. Miután a rendőrség kommandósainak sikerült a terroristákat ártalmatlanná tenni, Rudolf Zajac egészségügyi miniszter is megérkezett, hogy a szakemberekkel együtt kiértékelje az akciót. Ján Dolný, a Kassai Kerületi Hivatal elöljárója a gyakorlatot eredményesnek és főleg hasznosnak minősítette. Elmondta, hogy a NATO képviseletében jelen voltak az amerikai tengerészet magas rangú tisztjei, akik aprólékosan kiértékelik a terrortámadás elhárítását, s az akcióról készített dokumentumfilmet oktatási célokra fogják felhasználni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?