Tenni kell a jót, s akkor lassan végig rezeg a világon

dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Tizennegyedik alkalommal adták át a Szent György-napok ünnepségsorozat keretén belül Dunaszerdahely Város Díjait. A díjátadónak a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ adott otthont, melyen tiszteletét tette többek között, Jankovics Gyula Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének második tanácsosa, Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, valamint a dunaszerdahelyi intézmények vezetői.

Hájos Zoltán köszöntő beszédében elmondta, akik Pro Urbe-díjban részesülnek, olyan személyek, akik évtizedeken át gazdagították a város szellemi életét. Példamutató és elismerésre méltó eddigi tevékenységük, közösségépítő munkájuk, amelyek hozzájárulnak a város szellemi életének gazdagításához. A polgármester kiemelte, hogy meghatározónak tartja a kulturális egyesületek, a sportszervezetek, az egyházak közösségalkotó szerepét, azonban figyelnünk kell arra, hogy: “már a létező közösségeket megcélozta a progresszív liberális ideológia, amelynek célja felbomlasztani az érdekképviseleti- és a polgári társulásokat, hogy egyénekre lebontva, könnyebben befolyásolhatják azokat. Mert önmagában az egyén sokkal befolyásolhatóbb és sebezhetőbb, mint a közösség tagjaként. A globális gazdaság irányítóinak ez a törekvés igencsak megfelel, mert ők is haszonélvezői lehetnek az elszigetelt személyekre bontott társadalomnak.” Mindezek fényében meghatarozó az, hogy Dunaszerdahely városa évi 500 ezer eurós támogatást nyújt a DAC labdarugó és a DAC női kézilabda-klubnak, saját költségvetésből több mint 275 ezer eurós támogatást nyújt a kultúra és sport szervezeteknek, amelyek a fiatalok nevelésével foglalkoznak és nagyszámú közösségeket szólítanak meg.

A kitüntetettek névsorát a legutóbbi városi képviselő-testület ülésén hagyták jóvá. Ezek a Pro Urbe, a Pro Urbe Juvenis, valamint a városi díjak rangjára emelt Pro Educatione díj kitüntetettjei. A Pro Urbe Díj olyan egyéneknek vagy közösségeknek adományozható, akik tevékenységükkel érdemet szereztek a város fejlődésében, alkotó tevékenységet végeztek a kultúra és sport, oktatás, nevelés és tudomány, társadalmi élet területén kiemelkedő eredményt értek el. Idén a testület döntése nyomán két Pro Urbe-díjat ítéltek oda. Az egyiket Antal Ágota korábbi városi képviselő és kultúraszervező kapta. 1998-tól egészen 2022 őszéig, 24 éven keresztül, megszakítás nélkül volt a városi képviselő-testület tagja. Ez idő alatt a testület mellett tanácsadó szervként működő kulturális, szociális és oktatásügyi szakbizottságok tagjaként is tevékenykedett, emellett eskettetőként párokat adott össze. Vitathatatlan érdemeket szerzett a város kulturális életének fellendítésében 2004-től szinte minden évben megrendezte a Tündérkert Fesztivált. Kezdeményezője volt a rózsaligeti Rózsakert létrehozásának, amit Győry Szilveszter rózsanemesítő és mások virágaiból alakítottak ki, és máig a város egyik ékköve. Antal Ágota köszönő beszédében elmondta, valamiért az a hit és meggyőződés vezette a közügyek felé, hogy szeretett volna hasznos lenni. “Hiszek a közösségben. Hiszem, hogy az értékek mentén, az egyetemes hagyományok mentén terelődnek össze emberek és jönnek létre közösségek. Ilyen közösségekben lehet élni, dolgozni, teremteni és alkotni. Ez a díj mindenki díja, aki csendben, minden nap végzi a dolgát.”

A másik Pro Urbe-díjat a sport területén folytatott tevékenységéért, több generáció sport iránti szeretetre való neveléséért, Lépes György egykori futballistának és futballedzőnek ítélték oda. Aktív futballkarrierje után a Dunaszerdahelyi járás egyes csapatait edzőként irányította, valamint segédkezett a dunaszerdahelyi sportosztályok kialakításában. Dolgozott a dunaszerdahelyi MFK és FK 2007 csapataival, majd a DAC-hoz igazolt, és máig annak ifjúsági igazgatója. Lépes György megemlékezett azokról a kollégákról, akik már nem nincsenek közöttünk és kihangsúlyozta: “A 45 éves nevelő munkánkkal, remélem sikerült hozzájárulni a több ezer dunaszerdahelyi gyerek testi-lelki fejlődéséhez és jobb emberré válásához.”  

A testület 2018 után most első ízben adta át a Pro Urbe Juvenis-díjat. Ez a díj olyan 26. életévet be nem töltött egyén részére adományozható, aki tevékenységével érdemet szerzett Dunaszerdahely Város fejlődésében, kitűnő tanulmányi eredményt ért el, alkotó tevékenységet végzett, vagy kiemelkedő eredményt ért el a kultúra és sport, oktatás, nevelés és tudomány, társadalmi élet területén. 2023-ban a klasszikus ének népszerűsítésében folytatott magas színvonalú tevékenységéért, valamint Dunaszerdahely Város jó hírnevének öregbítéséért Mórocz Virág vehette át. Virág jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterszakos hallgatója. 2021-ben egy karácsonyi koncerten énekelt a Pécsi Tudományegyetem rektorának felkérésére. 2022-ben szólistaként lépett fel az Ady-esten a Szlovák Nemzeti Színház operatársulatának zenekarával és a Capella Istropolitana Kamarazenekarral. 2021 őszén Tatabánya Város Szimfonikus zenekara és művészeti vezetőjük, Román Géza felkérésére szólistaként vendégszerepelt a zenekar Hála Gálahangversenyén. Álma, hogy operaénekes lehessen, s az operairodalom csodálatos dallamait közvetíthesse. Virág hitvallása mindent elárul: "Úgy érzem, a hangom az az eszköz, amivel megnyithatom az emberi szíveket."

Galéria

2023-ban a Pro Educatione-díjat Erős Viola, az Október utcai óvoda óvónője vehette át. 1981-től dolgozik óvónőként, 1994-től az Október utcai intézményben. 41 éves pályafutása során kimagasló érdemeket szerzett a gyermekek nevelésében. Ahogy mondta, egy néphagyományőrző óvódában dolgozni hálás feladat, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek identitástudatának megerősítésére, mindezt a magyar mesevilágom keresztül.

Az est folyamán kiosztották a Polgármester Díját is. Hájos Zoltán 2023-ban három polgármesteri díj odaítéléséről döntött, valamint egy polgármesteri emléklapot adott át. A díjazottak között volt Csepi Zsuzsa, a bábművészetben kifejtett sokéves munkássága elismeréseként, a kulturális élet gazdagításáért, Dunaszerdahely város hírnevének öregbítéséért. Az Aranykert bábszínházzal járja a magyarlakta vidékek óvodáit, iskoláit, művelődési házait, falvait és városait Pozsonytól Kisgéresig. Viszi a magyar szót, óvja a magyar nyelvet. Meggyőződése, hogy a legjobb oktatási módszer a báb. Legnagyobb vágya, hogy Felvidéken létrejöjjön egy igazi, állandó jelleggel működő magyar bábszínház. Köszönő beszédében Nagy Lászlótól idézett: “Tenni kell a jót, s akkor lassan végig rezeg a világon.”

Polgármesteri díjat kapott Andrásy Tibor festőművész, életműve elismeréseként, több évtizedes kimagasló színvonalú képzőművészeti munkásságáért, azonban a művész személyesen nem tudta átvenni a díjat. Az NFG klub is polgármesteri díjban részesült fennállásának 25. évfordulója alkalmából, a helyi kultúra és társadalmi élet gazdagításának elismeréseként. Az NFG klub a régió alternatív gondolkodású fiatalságának pótolhatatlan, létfontosságú szerve, nélküle kevesebb lenne Dunaszerdahely, a Csallóköz, de még Szlovákia is. Hájos Zoltán polgármesteri emléklapot adott át Bóna Erzsébetnek, a társadalmi élet területén kifejtett odaadó munkájáért, a Felvidéki vágta többszörös megszervezéséért és lebonyolításáért, Dunaszerdahely Város jó hírnevének öregbítéséért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?