Telekvásárlási kedvezmény a falubelieknek Alsószeliben

Alsószeli |

<p>A galántai járásbeli kisközségben befejezés előtt áll az első önkormányzati bérház. Seres Lajos polgármestertől megtudtuk, további hat hasonló építésére van még hely.</p>

A háromszintes, hatlakásos háznak már a homlokzatát festik, belül pedig csempéznek, még a nyáron átadják a leendő lakóknak, habár, egyelőre nem tudni, kik lesznek azok.
„Több mint húsz érdeklődő jelentkezett, április 15-ig kell benyújtaniuk a hivatalos kérvényt. A minden feltételnek megfelelő kérelmezők közül a képviselő-testület választja ki a lakókat, valószínűleg sorsolással“ - tájékoztatott a polgármester. Az építkezés költsége 305 ezer euró (9,2 millió korona), ennek a 25 százalékát az építési és régiófejlesztési minisztériumtól kapott vissza nem térítendő támogatásból, 75 százalékát pedig az Állami Lakásfejlesztési Alap 30 éves lejáratú, 1 százalékos kamatú hiteléből fedezik. Az épület környezetének rendbetétele, a járdaépítés, a parkosítás, a parkoló kialakítása további kb. 10 ezer euróba (300 ezer korona) kerül.
A községnek családiház-építésre alkalmas telkei is vannak. A Pótlék nevű falurészen 30 házhelyet lehet kimérni. Éppen ez volt az egyik oka annak, hogy eddig nem építettek bérlakásokat. „Úgy gondoltuk, van elég telkünk, és aki akar, építkezhet -magyarázta Seres Lajos. - A mai világban azonban már egyfajta szabadságra is szükségük van az embereknek, a családi viszonyoktól, a munkahelytől függően a családok elköltöznek, visszaköltöznek, és beláttuk, hogy néhány bérlakásra is szükség van.“ A Pótlékban nyolc házhelyet már eladtak, és további kettőre is van jelentkező. A polgármester elárulta, az euró bevezetése is segített, mert akinek koronája volt, igyekezett még az új pénznem bevezetése előtt megvásárolni az ingatlant. Négyzetméterenként 26,6 euróért (800 korona) lehet házhelyet vásárolni, de aki több mint két éve alsószeli lakos, 20 százalékos kedvezményt kap. Általában 800 négyzetméteres telkekről van szó, és ezekhez a község biztosítja a mérnöki hálózatok, a víz, a gáz, a villany bevezetését. A csatornahálózat a több községet érintő ún. Galántai agglomeráció uniós program keretében épül meg. Betonutat egyelőre nem építenek, csak vágott kővel erőstik meg a felületét. Útépítésre most nem futja, azt majd a további eladott telkek árából fogják megépíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?