Tart a huzavona a zárható hulladékgyűjtő szigetek körül

Párkány |

<p>A szemétdíj ugyan emelkedett Párkányban, de a tervezett hulladékgyűjtő szigetekre még várni kell. A város költségvetéséből ugyanis nem futja kialakításukra.</p>

Ján Oravec polgármester szerint a lakóközösségeknek is hozzá kellene járulnia a kiépítéssel járó költségekhez. „Elvégre ők termelik meg a hulladékot” – indokolta a döntést Párkány polgármestere a testület legutóbbi ülésén. „A hulladékgyűjtő szigetek kialakításának költségeit nem szabad a lakosokra hárítani. Nem értettem egyet a szemétdíj emelésével, és nem értek egyet azzal sem, hogy a lakóközösségeket terhelnénk ezzel is. Közterületekről van szó, ezért akárcsak a járda- vagy az útfelújításokat, a gyűjtőszigetek kialakítását is a városnak kell kigazdálkodnia” – véli Csepregi Zoltán (MKP) önkormányzati képviselő. Csepregi szerint jogharmonizációs (legiszlatív) problémákat vetne fel, ha a lakóközösségek fedeznék a hulladékgyűjtő szigetek kiépítését. „Ezek a gyűjtőszigetek közterületeken állnának, amelyek a város – és nem a lakóközösségek – tulajdonát képezik” – hangsúlyozta a képviselő.

A párkányi önkormányzat tavaly decemberben döntött a szemétdíj emeléséről. Ezen az ülésen szó volt a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos gyakorlati problémákról is – egyebek mellett a szelektálás hatékonyságát és a köztisztaság megőrzését segítő hulladékgyűjtő szigetek kialakításáról. A hivatal javaslata alapján az önkormányzat 10 ezer eurót különített el erre a célra. Fél év elteltével, a testület júliusi ülésén Csepregi Zoltán rákérdezett, miért nem kezdte el a város a tervezett gyűjtőszigetek kialakítását. Miroslav Šafranko, a város főépítésze a halasztást a magas költségekkel indokolta. A főépítész szerint egy-egy gyűjtőhely létrehozása minimum 4500 euróba kerülne. Párkányban 40–70 ráccsal körbekerített, lebetonozott, lezárható gyűjtőszigetre lenne szükség, a város költségvetéséből azonban nem futja kialakításukra. „Az erre elkülönített 10 ezer euróból legalább egy vagy két szigetet ki lehetne alakítani. Így tesztelni tudnánk gyakorlati hatékonyságukat” – véli Csepregi.

A hulladékgyűjtő szigeteknek köszönhetően a remények szerint tisztább lenne a város és hatékonyabb a szelektálás. A ráccsal körülkerített, elzárható konténerekhez nem férnének hozzá a kukázók, sem azok, akik a családi házaktól vagy vidékről hordják szemetüket a lakótelepi szemétgyűjtőkbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?