ÖSSZEFOGLALÓTardoskedd. Az érsekújvári járásbeli község képviselő-testülete 2007-ben döntött a község új jelképeiről. A korábbi, úgynevezett felezett címer helyett – ugyanazoknak a szimbólumoknak és színeknek a felhasználásával – új jelképet hagyott jóvá az önkormányzat.
ÖSSZEFOGLALÓ
Tardoskedd. Az érsekújvári járásbeli község képviselő-testülete 2007-ben döntött a község új jelképeiről. A korábbi, úgynevezett felezett címer helyett – ugyanazoknak a szimbólumoknak és színeknek a felhasználásával – új jelképet hagyott jóvá az önkormányzat. A korábbi címeren a Tardoskeddre jellemző piros, fehér, zöld szín mellett az egyház jelenlétére utaló arany csíkozás is volt a felezővonal mögött, ám ez a címer nem volt hivatalosan bejegyezve, ezért nem szerepelhetett a község pecsétjén sem.
Buda Ferenc helytörténész, Tardoskedd – fejezetek Tardoskedd múltjáról, jelenéről, lakosságáról és érdekességeiről című könyvében leírta, hogy a falu legrégibb címere egy 17. századbeli pecséten maradt fenn, amelyen Szent Adalbert püspök látható, mártírhalálát jelképező három nyílvesszővel a kezében, díszes bottal a baljában. 1994-ben a község vezetésének javaslatára a testület új jelképeket választott. A címer bal oldalán zöld mezőben a község egyik jelképe, a Rákóczi-emlékmű, jobb oldalon úgynevezett hamis árpádsávok voltak. Az eredeti Árpád-sávos zászlókon nyolc ezüstös vörös csík váltakozik, a tardoskeddin kilenc volt, öt vörös és négy ezüst. A jelképek nem feleltek meg a heraldika követelményeinek, ezért ezt a szimbólumot elutasították. Végül 2006-ban fogadták el a Ladislav Vrtel tervezte jelképeket, a Rákóczi-emlékművet és a Szent Adalbertet ábrázoló jelképet. Az alapot későgótikus vörös címerlap alkotja, alsó részén ívelt zöld mezővel, rajta ezüst színű Rákóczi-emlékművel, aranyozott hármas kereszttel a tetején. A főcímerben Szent Adalbert alakja látható, az ezüstös ruhájú püspököt aranyozott püspöksüvegben és kereszttel a nyakában ábrázolják, jobbjában három aranyozott nyíllal, baljában aranyozott püspöki bottal. (szaz)
Legközelebb Királyhelmec címerét mutatjuk be.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.