Tanévzáró a lévai magyar egyházi gimnáziumban

Léva. A Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium tegnap tartotta harmadik ünnepélyes tanévzáróját.
Hajtman Béla igazgató üdvözölte a diákokat és a tanári kart, valamint Dolník Erzsébetet, az MKP parlamenti képviselőjét és Dohány Klárát, az iskola szülői szövetségének elnökét.

Léva. A Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium tegnap tartotta harmadik ünnepélyes tanévzáróját.

Hajtman Béla igazgató üdvözölte a diákokat és a tanári kart, valamint Dolník Erzsébetet, az MKP parlamenti képviselőjét és Dohány Klárát, az iskola szülői szövetségének elnökét. „Hit és bátorság kell hozzá, hogy az élet nehézségeit, balszerencséit és szomorúságait kihívásnak vegyük, amelynek megfelelni erőt ad” – idézte Erich Frommot az igazgató. Elmondta, „nem valaki vagy valakik ellenében kerültem a gimnázium élére, a hatalomvágy sem munkált bennem (...) Azért vállaltam, hogy ne szakadjon meg a folytonosság, hogy ne keltsék rémhírét az iskola megszűnésének, hogy meg tudjuk alapozni és őrizni az iskola jó hírét”.

A Kiss Beáta tanárnő összeállította ünnepi műsor bizonyította, milyen gazdag a tanuláson túli tevékenysége a diákoknak. Pál apostollal a szeretetről szóltak, a tanulásról, a becsvágyról, a tehetségről és a hazáról pedig Csokonai, Tóth Árpád, Pákolicz és Reményik Sándor szavaival beszéltek. Felcsendültek egyházi énekek és népdalok, majd népi táncokat roptak a gimnazisták. Az igazgató érdemeiket hangsúlyozva elbúcsúzott két távozó pedagógustól, Varga Zsuzsától és Pásztori Attilától. A Talentum tanulási képességfejlesztő speciális tanfolyam két legeredményesebb résztvevője Cerebrum Aureus kitüntető oklevelet kapott, Dolník Erzsébet a Bona Causa Alapítvány – díszoklevéllel és ösztöndíjjal járó – díját adta át már második alkalommal. Három kategóriában kilenc diákot jutalmaztak így. A díj a kitűnő tanulmányi eredmények mellett a különböző humán-, reál- és sporttárgyakban, valamint művészeti ágakban elért eredményeket hivatott elismerni. Németh László szavaival „a fiatalságnak önmagának kell önmagát megalkotnia”. Ebben a tudásnak nagy szerepe lehet. „S ha földönkívüliek megkérdeznék, mi a földi élet legnagyobb öröme, a tanulást mondanám.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?