Tánczos Tibor a nagymegyeri tájházról

Nagymegyer. A 19. század légkörét idézi a Rózsa utcában található kisnemesi kúria. A Csemadok helyi szervezete 2000-ben újíttatta fel az 1836-ban épített nádtetős házat, melyet azóta Tánczos Tibor igazgat.

Neki már a felújítás első szakaszairól is érdekes történetei vannak. „Nem skanzen formájában szerettük volna megtartani a házat, hanem a régit eredetiben megőrizni” – kezdi a történetet. Amikor azonban a százéves nádtetőt (amely még mindig nem ázott be) felújításra szétszedték, a gerendáknak és nádnak másnap nyoma sem volt. „Valaki úgy gondolta, lomtalanítás folyik, és tűzifának magával vitte” – meséli Tánczos Tibor, hogy miért került új gerendázat az épületre.

Az aprócska tájház konyhából, parasztszobából, hátsószobából és kamrából áll. A helyiségekben kiállított tárgyak, használati eszközök helyi és környékbeli gyűjtésből származnak, de a bútorok között akad, ami eredetileg is e házban volt. Az épület legnagyobb érdekessége a nyitott kémény, amely az egész konyhát tölcsérként fogja közre, kivezeti a füstöt, felhangosítja a padlásról vagy az égből jövő hangokat. A szobában sublótot, sifonért, ágyakat és – a csak a családfőt megillető – gondolkodószéket találunk, a ház többi részében pedig régi konyhai eszközöket és szerszámokat.

A kamrában Hollandiát idéző hatalmas fapapucsok díszelegnek. „A fapapucsokba csizmástól léptek a gazdák, mert egykor sártenger borította a környéket. Ezt a lábbelit árulónak is nevezték, mert kilépéskor a templom vagy éppen a kocsma előtt hagyták. A feleségek pedig nagyon jól ismerték férjeik fapapucsát, így könynyen kiderült, ki ment misére és ki tévedett az ivóba” – tudtuk meg a magyar fapapuccsal kapcsolatos fortélyokat.

Az idei nyáron ezer látogatója volt a tájháznak. Csehek, lengyelek, magyarországiak és elszármazott izraeliek érdeklődtek a múzeumként működő, ámde élettel, történetekkel teli épületről. Három-négy éve egy kilencvenhat éves nénit hozott el két fia a kertkapuig. Onnantól pedig már a nénike húzta a fiúkat a házba, melyben kilencéves koráig élt. „Azóta az ő elbeszéléséből tudjuk, mi változott a legjobban az eredetei állapot és a jelenlegi házbelső között” – mesélte a tájház gondnoka.