Támogatja a város a kereskedelmi kart

Érsekújvár |

<p>Nem szerepel Érsekújvár idei költségvetésében a Bakalár Polgári Társulás támogatása, a város önkormányzata a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem Érsekújvári Kereskedelmi Karát más módon szeretné támogatni, mint az előző években. A 24 éve működő érsekújvári kar Bakalár Polgári Társulását korábban évi 28 ezer euróval támogatta a város.</p>

Peter Velecký, a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetője, a költségvetés beterjesztője elmondta, nem szerepel a költségvetésben önálló tételként az intézet támogatása. „Tavaly júniusban vette át az érsekújvári Novovital cég a városi tulajdonú épület kezelését, vállalva az üzemeltetéssel és a karbantartással járó kiadásokat és tennivalókat” – mondta Török József (MKP–Híd) városi képviselő. Korábban előfordult, hogy az iskola az önkormányzattól kapott támogatás ellenére sem fizette időben a rezsiköltségeket. A kereskedelmi kar vezetése tavaly levélben fordult a város vezetéséhez, 561-en írták alá azt a petíciót, melyben kérték, hogy a város továbbra is támogassa a felsőfokú képzést. Az iskola hallgatói tanulmányaik költségének 50 százalékát fizetik, ennél többet nem kérhet tőlük az intézmény vezetése. A testület már a 2014-es városi költségvetés jóváhagyásakor sem különített el pénzt erre a célra. A főiskola a Pázmány Péter Gimnázium közelében, a szomszédos épületrészben működik. A város vezetése továbbra is kizárólag a tulajdonában levő objektum üzemeltetésével, valamint a szükséges javítási munkálatok elvégzésével támogatná az intézmény működését. Az önkormányzati ülésen szó volt arról, hogy javításra szorul az épület tetőszerkezete.

Ivan Katona (független) képviselő elmondta, a kereskedelmi kart látogató diákok csak az első három évfolyamot végezhetik el Érsekújvárban, utána Pozsonyban folytatják tanulmányaikat. Van lehetőség arra, hogy negyedik és ötödik évfolyamot nyissanak a városban, a diákok ezzel megtakarítanák az utazással és a kollégiumi elhelyezéssel járó kiadásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?