Talán sikerül megállapodni

Néhány hónapja még úgy tűnt, végre sikerül gazdát találni a ma közigazgatásilag Tornaljához tartozó, egykor szebb napokat látott Bejében álló Szent-Iványi-kastélynak.

Néhány hónapja még úgy tűnt, végre sikerül gazdát találni a ma közigazgatásilag Tornaljához tartozó, egykor szebb napokat látott Bejében álló Szent-Iványi-kastélynak. A műemlék épület igen rossz állapotban van, elsősorban azért, mert évekkel ezelőtt hozzákezdtek az épület hátsó részének bontásához, s a kibontott építkezési anyagot ellopták. Ennek következtében a mennyezet beomlott, az épület pedig életveszélyessé vált. Tavaly őszszel jelentkeztek egy kassai cég képviselői, akik spanyol beruházók megbízásából akarták megvásárolni a kastélyt. Az ajánlat szerint vadászturizmus céljaiból kívánják eredeti állapotába visszaállítani az épületet, melyben szállót és éttermet szeretnének berendezni. Az érdeklődők elmondták továbbá, hogy a szálló üzemeltetésénél elsősorban a helybeli emberekre számítanak. Eleinte úgy tűnt, a beruházónak sikerül tartani az ütemtervet, melynek értelmében egy éven belül végeznek a felújítással, azonban nem várt akadályba ütköztek. A kastély és az azt körülvevő park öthatod részben az önkormányzat tulajdonában van, míg egyhatod részét egy Pozsonyban élő örökös birtokolja. Információink szerint az örökös nem kívánja eladni saját részét, főleg nem jelképes összegért, mint azt tette az illetékes önkormányzat. Ezzel szemben felrótták Tornalja vezetésének, hogy az épület ilyen állapotba került. Mint azt a városi hivatal építésügyi szakosztályán megtudtuk, a társtulajdonos mindaddig, míg nem jelentkezett a beruházó, nem érdeklődött a kastély sorsa felől, s az ő egyhatod része sincs semmivel sem jobb állapotban, mint a városé. Megtudtuk továbbá, hogy a beruházó megbízásából a kassai cég képviselői közvetlen tárgyalásokat kezdenek a társtulajdonossal, és mindenki abban bízik, hogy végül sikerül megállapodniuk, még mielőtt végleg összedől a Szent-Iványi család egykori bejei kastélya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?