Szüreti vigadalom készül Muzslán

GULYÁS ZSUZSANNAMuzsla. Erős emberek bemutatója és rétessütő verseny is várja az érdeklődőket Muzslán, ahol holnap rendezik meg a hagyományos szüreti ünnepséget.

GULYÁS ZSUZSANNA

Muzsla. Erős emberek bemutatója és rétessütő verseny is várja az érdeklődőket Muzslán, ahol holnap rendezik meg a hagyományos szüreti ünnepséget. Idén a szokásos programok mellett több újdonság is várja a látogatókat.

„Az újdonságok egyike az erős emberek bemutatója, melyre szombat délig várjuk a nevezéseket. A másik újítás a rétessütő verseny. Az előző években pogácsasütő versenyre lehetett nevezni. Első alkalommal ugyan szerény volt az érdeklődés, de a tavalyi versenyen már 16 mintát értékeltünk. Bízunk benne, hogy a rétessütő versenynek is legalább ilyen sikere lesz. A rétessütő versenyre nevezni holnap 15.30-ig lehet” – tájékoztatta lapunkat Szilva Anikó szervező, a Csemadok helyi szervezetének elnöke.

A hagyományos versenyek közül idén is megrendezik a gulyásfőző és a lopótökszívó versenyt. A gyerekeket madárijesztő és töklámpáskészítő verseny várja. „A versenyek iránt évről évre nő az érdeklődés. A főzőversenyen nevezési díj nincs, de a résztvevőknek maguknak kell biztosítaniuk az alapanyagot. A lopótökszívó versenyen a férfiak és a nők külön kategóriában versenyeznek. Két versenyszám lesz: az egyiknél minél több bort kell megadott időre a lopóba szívni, a másiknál a lehető legpontosabban egy adott mennyiséget kell eltalálni” – magyarázta a szervező.

A szüreti felvonulás 13 órakor kezdődik. 15 órakor az óvodások, az iskolások, a Feszty Árpád Néptáncegyüttes, a Varjos zenekar, Szeredy Krisztina, a Nosztalgia Női Kar, a Dallos Éneklőcsoport és a Belevalók közreműködésével kezdődik a műsor, amit 19 órakor Bódi Csabi koncertje, 20 órakor utcabál követ. Szombaton a kultúrházban az érdeklődőket a kertbarátok körének terménykiállítása, a Hangya fogyasztási szövetkezet épületében népviseleti babák tárlata és kézműveskiállítás várja. A rendezvényeken való részvétel ingyenes. Ha rossz lesz az idő, a látogatókat a kultúrházba várják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?