Szupermarket nyílt

Tegnap Dunaszerdahelyen a Malom utcában új szupermarketet nyitott a Jednota-COOP. Csaknem két hónap leforgása alatt sikerült átalakítani a régi üzletet, ez 30 millió koronába került a Jednota-COOP vállalatnak.

Tegnap Dunaszerdahelyen a Malom utcában új szupermarketet nyitott a Jednota-COOP. Csaknem két hónap leforgása alatt sikerült átalakítani a régi üzletet, ez 30 millió koronába került a Jednota-COOP vállalatnak. Kulcsár Lajos, a Jednota-COOP, Fsz elnöke lapunknak elmondta: az üzletben minden új, minden megfelel a környezetvédelmi szabályoknak. A Jednota-COOP vállalat főleg hazai termékeket árul. „Továbbra is szeretnénk hazai termékeket forgalmazni. Ezeket a termékeket Szlovákiában gyártják, és minnél hatékonyabban forgalmazzuk őket, annál jobban fellendül a hazai piac is”- mondta Kucsár Lajos.

A közelmúltban a Dunaszerdahelyi járásban több Jednota-COOP üzletet is felújítottak. „Ezt a modern kor megköveteli. Az arculatváltás azonban nem azt jelenti, hogy az áraink is változnak. Azon leszünk, hogy áraink a vásárlók számára elfogadhatóak legyenek, és vásárlóink maximálisan elégedettek legyenek” – mondta Kulcsár Lajos, aki reméli, hogy ezzel még legalább 150 évig piacképesek lesznek. Elsődleges feladat számukra a vásárlók igényeinek tökéletes kielégítése. A hivatalos megnyitó után a Supermarketet megrohamozta a vásárlók hada. Elkezdődött a harc a bevásárlókocsikért, akinek nem jutott, az zenével, ökörsülttel és sörrel vigasztalódva várhatta, míg neki is jut kosár. (lil)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?