Szúnyogkeltető lett a Vág árterülete

Kamocsa/Szímő |

<p>Saját költségvetéséből kénytelen fedezni a szúnyogirtással kapcsolatos kiadásokat a két Vág menti település, mivel itt nem hirdettek harmadfokú árvízvédelmi készültséget.<br />&nbsp;</p>

Lukács Valéria, Kamocsa polgármestere elmondta, a szomszédos Gúta jogosult a támogatásra, mert ott érvényben volt a harmadfokú árvízvédelmi készültség.

„Továbbra is reménykedünk, hogy utólag kaphatunk némi támogatást, hiszen a mi területeinken ugyanúgy szükség van a szúnyogirtásra, itt másodfokú készültség volt” – hangsúlyozta Bób. Milan Krkoška az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatója elmondta, az árvízvédelmi készültség idején Nyitra megye egész területén krízishelyzetet hirdettek, a szakemberek foglalkoztak a szennyezett kutakkal és az elhullott állatokkal. „Szúnyogkeltetőkké váltak a vízzel elárasztott folyóparti területek, felhívtam a polgármesterek figyelmét a szúnyoginvázió veszélyeire, függetlenül attól, hogy a helyszínen harmad-, vagy másodfokú készültséget hirdettek-e” – nyilatkozott Krkoška. A szakember elmondta a szúnyogok komoly betegségeket terjeszthetnek.

„Azoknak a településeknek az esetében, ahol harmadfokú árvízvédelmi készültség volt érvényben, jelentés készült a kialakult helyzetről és annak következményeiről, melybe bekerültek a szúnyogirtással kapcsolatos tennivalók is. A feladattal a körzeti hivatal krízishelyzetekkel foglakozó osztályát bízták meg. Azokról a falvakról, amelyekben másodfokú volt a készültség, ilyen jelentés nem készült” – tájékoztatott Mária Hrušková, az Érsekújvári Körzeti Környezetvédelmi Hivatal vezetője.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?