Szükség és igény van a támogatásra

Érsekújvár. A Szülőföldön Magyarul Társulás (SZMT) helyi irodájában és fiókszerkesztőségünkben is több iskolabarát és igazgató érdeklődött afelől, támogatják-e idén is az elmúlt évekhez hasonlóan a beíratkozási program rendezvényeit.

Érsekújvár. A Szülőföldön Magyarul Társulás (SZMT) helyi irodájában és fiókszerkesztőségünkben is több iskolabarát és igazgató érdeklődött afelől, támogatják-e idén is az elmúlt évekhez hasonlóan a beíratkozási program rendezvényeit. Száraz Dénes, a város és vidéke célalapokat tömörítő SZMT elnöke elmondta, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével öt éven át szervezték a magyar iskolák beíratkozási programját. „Sikerült megállítani iskoláink térvesztését. A statisztikák szerint a magyar gyermekek 20 százaléka még mindig nem az anyanyelvén tanul, ezért fontos a program folytatása. Lényege az előző év novemberében kezdődő, állandó kommunikáció az érintett magyar családokkal” – jegyezte meg Száraz. Értesüléseink szerint Udvardon az iskola vezetése és a szülők jelentős sikereket érnek el e téren, minden érintett családot meglátogatnak. A támogatást korábban iskolai, óvodai rendezvényekre, intézményeket népszerűsítő kiadványokra, tanszercsomagokra, étkezési és utazási hozzájárulásokra fordították. Mindezt az Illyés Közalapítvány a múltban országos viszonylatban évi 50 millió forinttal támogatta. Tavaly a megítélt összeget már csak részben folyósította, és az idei évi pályázatot, melyet az SZMPSZ, az SZMT, valamint a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány közösen nyújtott be, egyelőre nem tárgyalta a kuratórium. „Gondoltuk, hogy a decemberben aláírt kormányközi megállapodás pótolhatja a program családtámogatásra szánt összegét, de a megállapodás e része csak az oktatási folyamat finanszírozásáról szól, a támogatások közvetlenül a magyar Országgyűlés kedvezménytörvényéről szóló határozata ellenére nem juthatnak el a családokhoz” – mondja az SZMT vezetője. Az egyes települések magyar alapiskolái viszont érthető módon várják a beíratkozási program folytatását. A szeptemberi tanszercsomagokra Száraz Dénes szerint már sikerült pénzt szerezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?