KOCSIS EDINAKassa. A Szlovák Tudományos Akadémia is csatlakozott a tudomány és technika hetéhez.
Szórakoztató tudomány Kassán
KOCSIS EDINA
Kassa. A Szlovák Tudományos Akadémia is csatlakozott a tudomány és technika hetéhez. Kassán az akadémia több intézménye is megnyitja kapuit a nyilvánosság előtt, így szeretnék népszerűsíteni a tudományt a gyerekek és felnőttek körében.
Tegnap a Kultúrparkban lévő Steel Park szórakoztató központ várta a látogatókat, ahol interaktív tudományos és műszaki szerkezetekkel kísérletezhettek. Volt robot, amely visszamosolyog az emberre, és bárki kipróbálhatta a mágneses bakancsot, amelyet Szabó Pál fizikus tervezett. Több előadást is tartottak, és bemutatták a jövő vonatjának makettjét, amely nem a síneken, hanem a levegőben halad.
„Igyekeztünk interaktív eszközöket találni, ilyen például a Kölcsönözz saját tudóst program, amelynek lényege, hogy a résztvevők szakemberrel beszélgethetnek arról, hogyan működik a tudomány, és mi vihető át a gyakorlatba” – közölte Branislav Peťko, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa.
Tegnap az akadémia parazitológiai intézete várta a látogatókat, bemutatták a különféle élősködőket, amelyek az emberekre, az állatokra, a növényekre is veszélyt jelentenek. Ma, a rendezvény zárónapján az akadémia geotechnikai intézete is megnyitja kapuit a látogatók előtt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.